Levéltári Szemle, 29. (1979)
Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - IRODALOM - Várnai Tamás: Dokumentumok a termelőszövetkezeti mozgalom Hajdú-Bihar megyei történetéhez. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 10. Szerkeszti: Gazdag István. Debrecen, 1977. / 727–730. o.
általános vonalához igazodjék. Fontos helyet kaptak a mozgalom általános helyzetének, a szervezésnek, a gazdálkodásnak, a közös vagyonnak és a jövedelmezőségnek a kérdései. Elsősorban 1949-től 1956-ig és az 1957 : től 1962-ig terjedő időszak emelődött ki, különös tekintettel a „válsággócokra", 1953-ra és még inkább 1956-ra. A mozgalom gazdasági és politikai feltételeinek létrejötte és megerősödése mellett jól követhető a közös gazdálkodás tudatfeltételeinek az alakulása is. Néhány szemelvény az 1949 előtti évekből is található. Ezeket azért tartjuk jelentősnek, mert itt tapintható ki a mozgalom „hajszálgyökere". Ezek a korai kezdeményezések tisztábbá és plasztikusabbá teszik a kissé homályosan érezhető képet. A szövetkezés gondolata ekkor sem idegen parasztságunktól, jóllehet a földhöz jutás, az önálló gazdálkodás vágya dominált. A szemelvényekből kitűnik a jelenség, hogy a szövetkezések első kezdeményezői — gazdasági okokból — a parasztság legszegényebb rétegeiből kerültek ki. Hajdú-Bihar megye jellegzetesen alföldi táj. Nagy lélekszámú városai és községei vannak, nagy kiterjedésű határokkal, sok külterületi lakott hellyel. Ez a körülmény bizonyos értelemben sajátos talaja volt a szövetkezeti mozgalom kibontakozásának. A kezdeti időszakban mintegy 80 olyan szövetkezet jött létre, melyek igen távol voltak a nagyobb gazdasági központoktól. E területeken a felszabadulás előttihez képest is alig estek változások. A villamosítás hiánya mellett az ott élők legelemibb életkörülményei is igen mostohák. Az 1957 előtti évekből a termelőszövetkezeti mozgalom vonatkozásában sokakban csak a negatívumok rakódtak le. Az akkori politikai élet gyakori hullámverései kedvezőtlenül hatottak a mezőgazdaság helyzetére is. A mezőgazdasági beruházásokat jelentősen csökkentették, ezért a szövetkezetek számának gyarapításával az anyagi bázis kiépítése nem tudott lépést tartani. Nem egy szövetkezet több vagy kevesebb bizalommal, de valóban „üres kézzel" kezdett gazdálkodni. Több szövetkezetben tapasztalatlan a vezetés, hiányzik a szakszerű gazdasági és pénzügyi irányítás. A dinamikus propagandához képest olykor szerény eredmények, sőt kudarcok is megrendítették a tagok bizalmát. A forrásszemelvények jól tükrözik ezt a bonyolult helyzetet. A megyében számos olyan szövetkezet volt, mely eredményeivel elismerést váltott ki, voltak viszont olyanok, melyek hiányokkal, adósságokkal küzdöttek, a tagok hangulata rossz, s inkább a kilépés felé orientálódtak. A pártvezetésben bekövetkezett személyi változások a nehézségeket tovább bonyolították. Emiatt a szövetkezeti mozgalom már 1953-ban megbillent, ám az igazi teherpróbát 1956 jelentette. Az 1957 januárjában készült megyei helyzetjelentés megállapította, hogy az 1956-os ellenforradalmi események a megye termelőszövetkezeti mozgalmában nagymérvű változásokat idéztek elő. Számos tsz feloszlott. Döntő azonban az volt, hogy a tsz-tagok nagy része kitartott a társas gazdálkodás mellett. A szocialista szövetkezeti gazdálkodás helyes perspektíváját a történelem azóta igazolta. Ugyanezen jelentés a mozgalomban támadt nehézségeket — tsz-ellenes agitáció, a gyengén működő szövetkezetek, az elmúlt évek szervezési hibái, az erőltetett ütemű fejlesztés — a túlzott állami beavatkozás rovására írta. E megállapítások objektivitása mindenképpen túlnő a megyehatárok keretein. Nagyon találó ezekkel együtt az egyik szemelvény megállapítása: „A gyermek is bukdácsol, amíg járni tanul." Egy hőskor tárul itt fel, melyet több tényező sajnálatosan, de nem jóvátehetetlenül beárnyékolt. Olyan alapok 728
