Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 3. szám - Székely Vera: Az archontológia művelésének kérdései / 489–497. o.

Nagyon sok a probléma az idegen származású nevekkel, amelyeket hol az eredeti ortográfiával, hol a magyar helyesírás szabályai szerint, fonetikusan írtak. A XIX. században a Magyarországon beszélt ausztriai-német nyelvjárásban nem volt különbség a zöngés és a zöngétlen mássalhangzók, a b és p, a g és k ejtése között, ami ugyancsak számtalan elírásra adott lehetőséget, pl. Blitzet Plitznek, Mitterbachert Mitterpachernek írták. Az idegen, elsősorban a német és a horvát nevek ortográfiája általában az eredeti formában maradt fenn, s ez csak nagy ritkán —jobbára a XIX. század végén — módosult magyarosabb alakra. A keresztnevek használatában olyan értelemzavaró elírások is vannak, hogy valamely személyt végül csak a hivatali beosztása alapján lehet azonosítani. Ezek a félreértések szintén sajtóhibákból s gyakran abból adódtak, hogy a kettős keresztneveket felváltva használták. Minthogy a nevek egységes írásmódja elengedhetetlen kelléke az archontológiának, mindazokban az esetekben, amelyekben a családnevek vagy a keresztnevek használata változó, tisztázni kell minden ortográfiai bizonytalanságot. Az igazolt nemesi családoknál nem jelent különösebb nehézséget a helyes írásmód megállapítása, mert a rendelkezésre álló Liber Regiusok és a genealógiai kiadványok, Gerő és Kempelen munkái kellő segédeszközt jelentenek. Nehezebb a helyzet, ha nem nemesi családnevek különféle alkalmazásával találkozunk. Ebben az esetben az iratokból, az aláírások alapján kell megállapítani, hogy a kérdéses személy hogyan írta a nevét. Ha az iratanyag hiányos volta miatt erre nincs lehetőség, az általánosan használt formát lehet mértékadónak elfogadni. A családneveknél az egykorú forrásokban használt archaikus ortográfiát át kell venni, a keresztneveknél viszont a jelenleg is érvényben levő szabályok alkalmazhatók. A névváltoztatásokat, magyarosításokat és a kettős nevek használatának engedélyezését — bár viszonylag kis számban fordultak elő - a polgári korszakban A századunk névváltoztatásai s a Belügyminisztérium iratanyagában végzett kutatások alapján általában meg lehet állapítani. A névváltoztatásoknál zárójelben feltétlenül közölni kell a régi nevet is, és esetleg lábjegyzetben utalni az új névhasználat engedélyezésének időpontjára. A főrendi, grófi, bárói címek feltüntetése minden esetben szükséges, a nemesi előneveké azonban csak akkor, ha azonos nevű családok megkülönböztetését szolgálja. A közhivatalnoki pályafutás időszakában adományozott főrendi címeket, illetve az adományozás időpontját lábjegyzetben közölni szoktam, de ennek szükségessége egyéni megítélés kérdése. A tudományos fokozatokat, a doktori címet és a képesítést, a jogvégzettséget, bölcsész- vagy orvostudori címet ugyancsak jelölni kell. * Befejezésül legyen szabad röviden beszámolni arról az archontológiai munkáról, amelyen immáron nyolc éve dolgozom. A Forrástudományi Kabinet 1971-ben kapta azt a feladatot, hogy a polgári korszak államigazgatásának főbb tisztségviselőiről, mindazokról, akik kiadmányozási joggal bírtak, készítsen egy történeti tiszticímtárszerű összeállítást. A munka kezdeti szakaszában bizonytalanul indult, és csak tapogatózás volt egy számomra teljesen ismeretlen területen. 495