Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - FIGYELŐ - Komjáthy Miklós: Finnországban / 349–369. o.

kezetének megváltoztatása. Finnország a háborúig mezőgazdasági állam volt. A háború után a lakosság élelmi cikkekkel való ellátása, a Karéliából tömegesen áttelepültek s a leszerelt katonák megélhetéshez juttatása, valamint az export növelése megkívánta a mezőgazdasági termelés fokozását. Irtásokkal nagy területeket tettek művelhetővé. A zord éghajlat és a sovány föld azonban nemcsak az export számottevő növelését nem engedte meg, de alig-alig vitte előbbre az élelmezés megjavításának ügyét is. Csak néhány esztendő súlyos nélkülözése hozta meg a kívánt eredményt. (Mellesleg említem, hogy az életszínvonal alább szállásával, a fogyasztási javak, élelem, ruházati cikkek hiányával szinte egyenes arányban nőtt a finn nép művelődési igénye, a könyvkiadás s mélyült el a tudományos és a művészeti élet.) Százados hagyományokra épülő s a cári, liberális korszakban kiteljesedő, egészséges demokratizmusuk e nehéz években mutatta meg erejét. Tervszerű, következetes munkával, amelyben nyoma sem volt a nálunk oly ismert hurrá-optimizmusnak, viszonylag rövid idő alatt sikerült átalakítaniuk a finn gazdasági élet szerkezetét. A jóvátételi szállítások kényszere alatt kifejlesztett kohóipar pár év alatt a finn külkereskedelem jelentős tényezőjévé vált. A gazdasági, társadalmi, szellemi élet összhangzatos fejlődése sajátosan kedvező, személyi feltételekkel párosult. Mannerheim, Paasikivi és külügyminiszterük, Énekel nemcsak jól beszélt oroszul, de jól ismerte a forradalom előtti Oroszországot. Ha egyikük sem volt otthon a marxizmus eszmevilágában, nem volt idegen számukra az orosz gondolkodásmód, az, amelynek kategóriái az ifjú Sztálin és Molotov iskolai képzését meghatározták. A szovjet—finn béketárgyalásoknál óriási előnyt jelentett mindez a finnek számára. Nagyobb nehézségek nélkül megértették és méltányolták s fokozatosan népükkel is megértették egy nagyhatalom jogos igényeit. A szovjet államférfiak pedig nem feledkeztek meg arról, hogy a finnek mind a téli, mind a folytatólagos hadjáratban igyekeztek megőrizni viszonylagos függetlenségüket a német hadvezetéstől. Különösképpen számon tartották, hogy Mannerheim, emberiességi szempontoktól vezettetve, nem volt hajlandó támadást intézni a Leningrád ellátását biztosító, murmanszki vasútvonal ellen és csapatai a Leningrádért folyó harcokban sem vettek részt. Az ipari termelés struktúrájának megváltoztatásával s a finn társadalom becsületes erőfeszítésével Finnország határidőre teljesítette jóvátételi szállításait. (Állítólag a legyőzöttek közül egyedül a finnek tettek eleget maradéktalanul a békekötésben vállalt kötelezettségeiknek.) Mindez felkeltette s tartósan biztosította a Szovjetunió bizalmát az újjászülető Finnországgal szemben. 1948-ban sor került a szovjet—finn barátsági szerződés megkötésére. A Paasikivi (1956 óta pedig Kekkonen) által töretlenül képviselt, józan, békeszerető politika méltánylásaképpen számos előnyhöz juttatta a Szovjetunió Finnországot. Mindenekelőtt lényegesen leszállította a jóvátétel fejében fizetendő pénz összegét. Azután - s ez volt a legnagyobb engedmény — lemondott Porkkaía-i, haditengerészeti támaszpontjáról. (A moszkvai béke Hanko-ja helyett a párizsi béke a Helsinkihez közelebb eső Porkkalá-t juttatta hosszúlejáratú bérlet formájában szovjet kézre.) Számomra s talán mások számára is, a finn történelem legnagyobb tanulsága, hogy egy nemzet sokkal inkább meg tudja őrizni méltóságát, ha tisztán, a valóságnak megfelelően méri fel erejét, nem túlozza el erényeit s nem huny szemet hibái felett. Ellenkező esetben még önbecsülését is kockára teszi. 358