Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - FIGYELŐ - Komjáthy Miklós: Finnországban / 349–369. o.

történetébe. A Kalevala vált a finn nép magára eszmélésének alapjává. A századforduló zeneművészete (Sibelius), festészete (Gallen—Kallela) és költészete (Leino) a Kalevalán újult meg. A finn népi-nemzeti egység megteremtésében nem kis szerepe volt az ország egyetlen egyetemének. Ott készült fel hivatására az államapparátus egész személyzete. Finnországnak nem voltak nagy városai, tehetős polgársága; a kisszámú nemesség és papság a nagy kiterjedésű országban szétszórva, egymástól elszigetelten élt. Egyedül az egyetemen voltak meg az irodalmi és tudományos munkásság előfeltételei s ez volt az egyetlen fórum, amelyen politikai viták folyhattak. Más szinten ugyan, de a cári hadsereg is jó nevelő iskolája volt a finn értelmiség egy részének. A XIX. század elején a finn nemességből minden ötödik, később minden kilencedik fiatalember szolgált az orosz hadseregben, összesen mintegy háromezren végezték el a tiszti iskolát. Közülük 400 ért el tábornoki, vagy tengernagyi rangot. Soraikból került ki G. Mannerheim, aki cári altábornagy volt, amikor átvette a függetlenné vált Finnország hadseregének szervezését. Mannerheim két ízben volt a finn állam feje és három ízben (utoljára marsallként) a finn hadsereg főparancsnoka. Világszerte ismert életpályájának van egy nevezetes, magyar vonatkozása is. Mint cári gárda-vezérőrnagy ő vezényelte azt az orosz alakulatot, amely 1914 őszén a nagy orosz offenzíva során mélyen benyomult Máramaros megyébe. A finn tisztek ragyogó érvényesülése a cári hadseregben része, ill. folyománya volt a finnekkel szemben követett, szabadelvű, cári politikának. E politika egyéb megnyilvánulásairól (önálló finn pénz, parlament) már volt szó. A finn önállóság tűrése, ápolása csak eszköz volt a cárok kezében arra, hogy a finneket elszigetelje Svédországtól. Ez a törekvésük sikerrel is járt, mert a krími háború idején, amikor a francia és angol hadihajók lőtték a finn partokat, néhány szabadelvű diák kivételével, a finnek hűek maradtak Oroszországhoz. Bár a politikai hatalom nyomása nem akadályozta szabad kibontakozását, a finn nyelvű szép- és tudományos irodalom nehezen indult fejlődésnek. Ennek a kis létszámú finn értelmiség gyengesége volt legfőbb oka. Eleintén nem is vált el egymástól a finn nyelvű és a svéd nyelvű kultúra. A finn nyelvű szépirodalmi és tudományos művek nem eredeti alkotások voltak, hanem svédből fordították azokat. Ám a svéd írásművek is finn szellemiségben fogantak. Sajátos módon, a finn nyelvű kultúrát azok teremtették meg, akik műveltségüket, iskolai képzésüket svéd nyelven szerezték s akik az iskolában s az egyetemen, de gyakran még otthon is svédül beszéltek (Runeberg, Lönnrot). A múlt század közepén a nyelvkérdésben két, egymással szemben álló irány bontakozott ki. A szabadelvűek, a liberális gondolkodásúak (többségük a svéd pártot alkotta, ezeket hívták svekománoknak) a nyelv kérdésében is a fejlődés befolyásolatlanságát, a spontaneitást hangsúlyozták. A nacionalisták, túlnyomó többségükben finnek (az ún. fennománok) a nyelvkérdésnek központi jelentőséget tulajdonítottak. Világosan látták, hogy addig, amíg a társadalom minden rétege, ha finn szellemben is, de svéd nyelven ír, a csak finnül beszélő, alsóbb rétegekre nem lehet hatással. A nemzeti kultúra kibontakozása csupán a társadalom demokratizálásával, ill. a művelt rétegek nemzetiesí354