Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - FIGYELŐ - Komjáthy Miklós: Finnországban / 349–369. o.

Az egyház térítő akciójával teremtett kapcsolat Svédország és a finnek között szövetségi jellegű volt. A svédek, alkalmasint pápai biztatásra, a szövetségi kapcsolatot fokozatosan alárendeltségi viszonnyá változtatták. A finnországi erődítményeket állandó helyőrségekkel rakták meg. A Svédországtól távolabb eső területek még sokáig megőrizték függetlenségüket. Ugyanakkor a délnyugati partsávra a XIII. század közepétől egyre nagyobb számban és szervezetten települtek be a svédek, akik azonban soha nem jutottak 30 kilométernél beljebb a partoktól. (Finnország svéd kisebbségének java része nagyjából ma is ezen a területen lakik.) Az ősi finn, közösségi társadalmat az egyház formálta át középkori, kontinentális típusú, feudális társadalommá. A pogány finnek kis településein plébániák létesültek. Ezek hálózata biztosította az alsó fokú igazgatást, amely fölött a missziós püspök állott. A források egyértelműen bizonyítják, hogy a finn missziós püspök a svéd egyházhoz tartozott s a finn misszió területe a svéd királyság része volt. A missziós egyházi és a vele egybefonódott, világi igazgatás akkor vált szervezettebbé, amikor a domonkosok Turkuban 1249-ben kolostort alapítottak. (A dominikánusok befolyása a finn kultúra alakulására az egész középkorban nagy volt.) A rend letelepedése után Turku lett a finn püspökség és Finnország központja. A Turkui püspök illetékessége kezdetben csak a svéd többségű területre, majd fokozatosan a szomszédos finn településekre is kiterjedt. A svéd misszió s nyomában a svéd világi hatalom, nem egyszer a fel-fellobbanó, fegyveres felkelések leverésével, az ún. keresztes hadjáratokkal, lassan kitolta befolyásának határait Karéliáig. Az oroszok a Néva mentén megállították a svéd-finn előnyomulást. Karélia keleti fele ilyképpen, a karéliai törzseket két részre szakítván, az oroszok, ül. a görög orthodox egyház kezén maradt. A XIV. század végén a svéd—finn támadások némileg módosították a határt Novgorod kárára. A keletebbre tolt finn határ védelmére építették fel egy régi kereskedelmi település helyén Vüpuri (Viborg) várát, amely a nyugati kereszténység bástyájaként évszázadokig ellenállt az orthodoxiát terjesztő, orosz támadásoknak. Az ellenségeskedéseknek az orosz határerődben, üresekben (Pahkinesaari, ismertebb nevén: Schlüsselburg) kötött béke vetett véget 1323-ban. E béke után szilárdult meg a keletkaréliai finn törzsek felett Novgorod hatalma s jutott szoros politikai függésbe a középkornak a Turku-i püspökségből kialakult Finnországa a svéd királyságtól. A koraközépkori finn társadalom élete a földművelésen és erdőgazdálkodáson alapult. Erdő s az erdő felégetésével termőföld kimeríthetetlen bőségben állott rendelkezésre. Finnország éghajlata azonban mostoha, termőföldjének java része sovány. Földművelést csupán nyáron lehet űzni. A középkorban a finnek tavasszal és ősszel halásztak és vadásztak. A belső, egymással összefüggő tavakon 100—200 kilométerre is felhajóztak. Ezeknek az utaknak a halászat mellett a szőrmeszerzés is volt a célja. Észak igen értékes szőrméiért más országok termékeit kapták cserébe. A finn „raha" (pénz) szó eredetileg bőrt, szőrmét, prémet jelentett. Finnország (svéd földről nézve österlandia) átfogóbb igazgatási szervezete a XIII. század vége felé épült ki. Az ország tartományokra oszlott. A felosztás részben az ősi, törzsi településekhez igazodott, részben pedig a keleti támadások elhárítására épített 350