Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - T. Mérey Klára: Az ipar története a kapitalizmus idején egy Duna menti kistájban (Paks–Mohács között) / 225–257. o.

értéknek 0,98, s az élelmiszeripar 0,95%-át. A többi iparág termelése messze alatta marad az illető iparág országos termelési értékének. A munkásszám viszonyítása sem ad ennél kedvezőbb eredményt. E terület gyáraiban alkalmazott munkások száma az ország gyáripari munkásainak mindössze 0,7%-a.

71 Történetileg tekintve át a vidék iparát, feltűnhet az olvasónak az, hogy míg a XIX. században viszonylag fejlett kézműipar virágzott ezen a tájon, a XX. század elejére — úgy tűnik — némi hanyatlás, majd hosszabb stagnálás mutatható ki a statisztikai adatokból. A számadatok bizonyos állandósága mögött azonban egy alakuló és fejlődő újabb arculatú ipar képe bontakozik ki. A mozaikkockák átrendeződnek és az újonnan kibontakozó kép már egészen más, mint a régi volt. Ha nem az iparból élők arányát vizsgáljuk a területen, hanem az ipari keresők arányát viszonyítjuk az összes keresőkhöz, akkor a felvázolható grafikon képe módosul. A terület összes keresőinek 1900-ban 15,2%-a, 1910-ben 17,5%-a, 1920-ban 14,2%-a, 1930-ban 16,5%-aés 1941-ben 17,3%-a dolgozott az iparban.

72 Ha megpróbáljuk konkrétan kitapogatni ezeknek a változásoknak okait, akkor feltétlenül utalnunk kell arra, hogy 1941-ben az ipari keresőknek 24%-a már gyárakban dolgozott ezen a területen.

73 A nagyipar tehát betört és győzött a Duna menti településekben is, ahol az 1930-as években még a kézműipar túlsúlyát mutatták a statisztikák. A terület lakosainak számát tekintve az iparban dolgozók száma és aránya nem nagy. Ha azonban azokat a változásokat figyeljük, amelyeket pl. a női munka fokozódó igénybevétele egyes kisebb települések életében (Tolna, Mohács) jelentett, vagy azt a társadalmi átrétegződést vizsgáljuk, amelyet egy gyár megtelepedése és fejlődése szinte automatikusan maga után von, akkor azt kell mondanunk, hogy a jövő alakulásának csírái már az 1940-es évek elején megvoltak ezen a területen. Kialakultak azok a legjellegzetesebb vidéki központok, amelyek nemcsak a közigazgatásban betöltött szerepükkel, hanem gazdasági tevékenységükkel is egyre jobban kiemelkednek környezetükből. Magukhoz vonják a munkát keresőket. Területünkön ezt az ipari központ funkciót kezdte betölteni Paks, Tolna, Kalocsa, Baja, Mohács, sőt, egyre inkább Szekszárd is. A gyáriparnak egyre jelentősebb szerepe jut ezekben a településekben, nemcsak a közteher viselésében, hanem a város vagy a nagyközség társadalmi arculatának kialakításában is. Az az ipari élet, amelyet először a Duna, mint közlekedési útvonal fellendített, majd a piacok beszűkülésével stagnálásra ítélt, újabb utat keresett és talált a fejlődés kibontakozásához. Ha összegezni akarnánk eredményeinket: nagyon figyelemre méltónak kell találnunk azt, hogy ezen az aránylag kis területen, az ország területének alig 3%-án a Duna mellett és annak közelében több olyan jelentékeny ipari üzem létesült, amely fejlődőképes és a jövő lehetőségeit kihasználni tudó létesítmény volt és maradt. Az az „ártéri lakosság", amely a XVIII. és a XIX. század első felében még elsősorban a természeti viszonyok teljes kihasználásából élt,

74 de már akkor megteremtette a népi iparon túllépő kézműipart, — alig száz év múltán már nemcsak jelentékeny iparral 243