Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - Heiszler Vilmos: A fényképek közgyűjteményi kezelésének kérdései: a fénykép mint történeti forrás / 201–213. o.

A legfontosabb mindenképpen a képek tartalmi feldolgozása, a képek által hordozott információk lehető legteljesebb kivetítése egy szisztematikus segédlethálózat útján. Egy fénykép legjellemzőbb vonásai: készítőjének személye, készítésének ideje, az ábrázolás tárgya, a fénykép technikai összetevői (műfaj, minőség stb.). Ha a lehetőségek megengedik, ajánlatos minden egyes darabot azonosítási számmal ellátni (leltári szám, vagy helyrajzi szám, esetleg mind a kettő). Viszonylag egyértelmű feladat a fénykép készítőjének és készítési idejének feltüntetése, itt inkább a pontos adatok felkutatása jelent problémát.

21 A képek tartalmi jellegű feltárásához továbbra is ajánlható, alkalmazható módszer a bevált ikonográfiái kategóriák (ábrázolt személy, hely, esemény) használata. Problémát a csoportképek jelenthetnek, ahol törekedni kell a csoportban ábrázolt személyek egyenkénti meghatározására is. A helyábrázolások esetében nagyjából ugyanaz a helyzet, mint a személyképeknél: az ábrázoltnak egy általánosan elfogadott megnevezését emeljük ki. Kérdés persze, hogy a helyszín meghatározásánál milyen mélységig megyünk le: míg pl. Mór esetében elég lehet csupán a községnév feltüntetése a mutatóban, addig ez Budapestnél már elfogadhatatlan. Ezzel eljutottunk az eseményábrázolások fő problematikájához is: az egyértelmű meghatározás, leírás kérdésköréhez. Egy esemény, pl. felvonulás leírása többféle megfogalmazásban történhet: tüntetés, demonstráció stb. A lehető legjobb megfogalmazás mellett szinte egyenértékű követelmény: az először alkalmazott megfogalmazáshoz következetesen kell ragaszkodni. Szakkifejezéssel élve: tezauruszt kell készítenünk, vagyis az általunk használt leíró tárgyszavak olyan nyilvántartását, mely lehetővé teszi a használt fogalmak rendszerbe illesztését és visszakeresését is.

22 Az eddig leírtakból kitűnik, hogy a fényképgyűjtemény feldolgozásához a tárgyi rendszókból képzett katalógusrendszert ajánljuk. Mindenképpen szükséges a raktározás és a tájékoztatás — jelenleg olyannyira egybevont — funkciójának összekeverése helyett azok szétválasztása: a raktározásnak az anyag fizikai jellemzőihez (méret, anyag), a tájékoztatásnak az anyag tartalmi jellemzőihez kell igazodnia. Ez sajnos jelenleg nincs így: a dokumentumok tárolási helye nyújt információt egyúttal a tartalomról is. A raktározásnak nem kell tartalmi ismérveken alapulnia, az lehet bármilyen mechanikus is (sőt így jobb, mert az anyag kikeresése és reponálása így nem igényel kvalifikált munkaerőt, s a gépesítés szempontjai is e felé mutatnak; azt már nem is részletezzük, hogy egy dokumentumnak lehet több jellemzője is, míg a raktározásnál csak egyet vehetünk figyelembe). Ideálisnak tehát egy a raktározás igényeihez igazodó lerakási s ehhez kapcsolódó nyilvántartási rendszert, s a tájékoztatás igényeihez igazodó feltáró rendszert képzelünk el. A feltárás az első szakaszban különböző katalógusok (szerzői, tartalmi, esetleg időrendi) útján történhet; a tartalmi feltáráshoz egy szisztematikus tárgyszórendszer tűnik a legalkalmasabbnak, melyet az anyag feldolgozói alakítanak ki az alapelvek előzetes rögzítése mellett a kivitelezés során rugalmasan alkalmazkodva a képanyag jellegéhez. A kartonokra fektetett szisztematikus feltárási rendszer szükség esetén lefordítható az egyszerűbb gépi nyilvántartási és feltárási rendszerek nyelvére is. A fénykép pedig olyan dokumentumfajta, melynek mennyisége mindenképpen indokolttá 210