Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - Heiszler Vilmos: A fényképek közgyűjteményi kezelésének kérdései: a fénykép mint történeti forrás / 201–213. o.

a fényképfelvételeken, mint a régebbi képes ábrázolásokban. A műfaj hátránya is nagyobb valósághűségében rejlik:a lényeges és lényegtelen tényezők, általában az elvontabb mondanivaló nehezebben fejezhető ki fényképen, mint pl. a grafikai műfajokkal. Felmerül a kérdés: milyen forrásértéke lehet a képnek általában, mennyire segíti az elmúlt korok társadalmi valóságának megismerését? Csak a szóban kifejtett szöveg szemléletessé tételében merül ki a képek szerepe, vagy van önmagukban is forrásértékük? Úgy vélem, hogy a képes ábrázolások önmagukban is értékes információkat hordoznak: az ábrázolt személy, táj, esemény fizikai megjelenésének közlésén kívül rengeteg olyan részletet (építészeti stílusok, városképi változások, öltözködés) közvetítenek, amelyek megismerése elősegíti egy adott terület történeti kutatását. Alkalmazható itt is a leíró és a kritikai módszer. A képes ábrázolások jellegüknél fogva elsősorban a művelődés — és társadalomtörténet értékes forrásai. A képek információt adnak egy bizonyos művész vagy stílus, valamely személy és csoport, valamely esemény, állapot (életmód), épület vagy épületek csoportja (város) megjelenéséről. Közvetíthetik továbbá a társadalom reakcióját egy adott eseményre (pl. karikatúrák esetében), egy történelmi személy vagy esemény későbbi hatását (hogyan ábrázolták későbbi korokban), vagy a jövőről alkotott elképzeléseket (utópisztikus rajzok) is.

7 Visszatérve a fényképhez, a korábbiakra utalva leszögezhetjük, hogy dokumentatív jelentősége általában nagyobb, mint esztétikai. Ezt a tulajdonságát a fényképezés hőskorában is felismerték, sőt bizonyos mértékben túl is értékelték: a fényképező nem törekedett művészi teljesítményre, fő célját a valóság optikai eszközökkel felfogható minél hűbb visszaadásában látta. A technikai feltételek változása hozta magával a fényképezésnek a művészetek sorában történt hely változását: amíg érdekes, s drága újdonságnak, technikai különlegességnek számított csupán, a társadalmi valóságnak csak kis szeleteit érte el a fényképező tevékenység s ennek megfelelően a társadalmi élet igen kis szelete tükröződik vissza a fényképes ábrázolásokban. A nehézkes exponálási és előhívási eljárás, az így nyert egy példányos pozitív kép: a daguerrotipia ennek megfelelően műtermi ábrázolásokat, vagy tájképeket hordozhat: események fényképezésére nem is gondolhattak. Az első nagy változást a negatív eljárás bevezetése, az üveg-, majd filmnegatívokról tetszés szerinti számban levonható papírpozitív megjelenése hozta. A fényképezés témaválasztása szélesedik, egyre több a táj- és városképábrázolás, s elkészülnek az első eseményfelvételek, az első riportok a krími háborúról s az amerikai polgárháborúról. (Feltűnő a kontinentális Európa lemaradása Anglia és Amerika mögött: a porosz-osztrák és a porosz-francia háborúról pl. nem maradtak fenn fotoriportok.) A fényképek elterjedésének újabb lépcsőfokát a fotók nyomdai úton való sokszorosításának kidolgozása jelentette a XIX. század végén. Ezzel a napi sajtó illusztrációs szükségletét végképpen a fénykép látta el (korábban a fényképekről metszeteket kellett készíteni, s azokat sokszorosíthatták). így hatalmasan megnövekedett az igény a fényképezéssel szemben, s a fotoriport önálló műfajként jelentkezik. A fotoriport, mint a gazdasági, társadalmi és politikai eseményekről szóló hírek illusztrálója, sőt egyre inkább önálló hordozója, történeti forrásként már jelentős az utókor számára. 202