Levéltári Szemle, 29. (1979)

Levéltári Szemle, 29. (1979) 1–2. szám - Kovács Kálmán: A Magyarországi Tanácsköztársaság visszhangja kilenc európai tőkésország sajtójában / 119–148. o.

mögött elzárták a hidakat. Minden intézkedést megtettek, hogy az átjött szerbek a megszállt területekre ne térhessenek vissza. Szabadkán a szerb imperializmus birtokos képviselői a forradalom megfékezésére csütörtökön letartóztatták azokat az elvtársakat, akiknél kommunista röplapokat találtak. A laktanyák zárkái velük vannak tele. Pénteki hír szerint a letartóztatások folytatódnak. A szerb proletárforradalomról egyelőre pontosabb adatok nem érkeztek. Belgrádi jelentés szerint Szerbiában 160000 proletár várja a forradalom kitörését.

28 d) Lengyelország A lengyelországi híradások, kommentárok részletesebbek, miután szemlénk anyagát lengyelek gyűjtötték. Válogatott tendenciózus hírek mellett nagyrészt összefoglalókkal, a lengyel burzsoázia szemszögéből készült értékelésekkel találkozunk. Március 24-én a lengyel távirati iroda háromhasábos kommentárt közölt Magyarországról. Károlyi Mihály lemondása után — írja a kommentátor — a hatalom a munkástanács kezébe került, melyből az ideiglenes forradalmi kormányt választották. Ennek programja: a legszorosabb fegyveres és lelki egység az orosz szovjet kormánnyal. Ezzel új időszak nyílt a háború utáni fejlődésben és új probléma merült fel, mellyel Európának foglalkoznia kell. Károlyi gróf lemondásának indoka az antant jegyzéke volt, mellyel a Románia és Magyarország közötti határokat úgy tűzte ki, ahogy az a román nemzet érdekeinek megfelel, azaz Erdélyt a Magyarországon elnyomott románoknak adta. Szlovákia leválasztása után ez a második lépés, mellyel a nem-magyar nemzetiségek az elnyomás alól felszabadulnak és anyaországukhoz kerülnek. A magyar elem a maga szűk területén marad. A békekonferencia határozata a magyarok számára tragédiának mondható, mert megszokták, hogy a nem magyar nemzetiségek terhére élősködjenek; a történelem viszont a nem nagyon gyakori, igazságos döntésekhez fogja sorolni. Ezt a folyamatot a magyarok a bolsevizálás erőszakos eszközével igyekeznek megállítani. A későbbi „közös lengyel-magyar határt" követelők barátságából itt még semmi sem érezhető. Hacsak ide nem soroljuk a kommentátor aggodalmát, hogy Magyarországon a mágnások és egyéb nagybirtokosok földjeit „brevi manu" kisajátítják. Gondokat okoz neki az elcsatolt területek lakossága is, melyet „a bolsevik köntösbe öltözött magyar nacionalizmus ismét megszállni készül". „A magyar blöff fölött napirendre lehetne térni" — folytatja a kommentátor - „ha nem befolyásolná a jóviszonyt az ántánt és azon országok között, melyek a nyugatot védik a bolsevizmustól. A németországi Spartakus-mozgalom és a magyarországi Károlyi-isták (?) elleni küzdelemben Lengyelország és Románia jelentősége növekszik, mert „gátat képeznek az anarchia ellen". (A „gát"-hoz számítja Ukrajnát is, de nem említi Csehszlovákiát.) Az egész felfogás jellemzőnek mondható a lengyel nacionalistákra. Egy kalap alá veszi a lengyel kommentátor Károlyi Mihály lemondását a „poroszok fenyegetésével, hogy ők is áttérnek a bolsevizmusra, ha a béke nem felelne meg érdekeiknek", azaz, ha nem kapják vissza a lengyelek által megszállt területeket. Befejezésül megállapítja, hogy Lengyelország nagy háború előtt áll, „melynek kimenetele hosszú időre eldönti határainkat, államiságunk erejét és jövőjét". 130