Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - ADATTÁR - Pecze Ferenc: A hazai agrárfelsőoktatási hálózat kialakulása: III. folytatás / 695–725. o.

Az egységesítés ellenére az agrárszakoktatás irányítása a földművelésügyi kormányzat szervezetében sokáig széttagolt marad. Különálló osztályt az oktatásügy központi igazgatására nem hoztak létre. A tanintézeteket a termelési szakterületeknek megfelelő ügyosztályok (pl. állatorvosi, mezőgazdasági, erdészeti) között osztották el. Egyes kérdéseikkel olyan miniszteriális szervek is foglalkoztak, amelyekhez ügyrendileg nem tartoztak. Mintegy évtizedes időszakra (1867—1875) a központi irányítást legelső felállításban az elnöki osztály, a földművelésügyi és az állategészségügyi szakosztályok hatáskörébe utalták. A kebelbéli földművelésügyi szakosztályhoz a magyaróvári, a kolozsmonostori, a keszthelyi stb. intézetek soroltak. Az állatorvosképzést ugyanott az állategészségügyi szakosztály irányította. Ezektől eltérőleg az erdészoktatás a pénzügyminisztérium alatt is működik. A tanintézetek központi irányítását elsősorban a termelési gyakorlat oldaláról közelítették meg. Ezért a kezdetben átfogó agrároktatásigazgatási irány sem fejlődhetett ki. A földművelésügy a lajtántúli kormányban is a tárca 1853-ban történt megszüntetése után, különálló szervezetet csupán 1868 végén kapott.

194 A központi igazgatás irányában a tanintézetek tudományos igényességgel lépnek fel. Felterjesztéseik elméleti és időszerű szakterminológiai kérdéseket tárgyaltak. A keszthelyi tanári kar (Péterffy, Soós, Wagner tanárok, Tormay, Bálás segédtanárok) testületileg Gorove István miniszterhez intézett 1867. március 19-i hódolásában az agrárfelsőoktatás korabeli fogalmainak pontos rögzítésére törekedett. A felső irányítás kommunikációjában gyakran elvi polémiák merültek fel. A szakmai-pedagógiai tekintélyben gyarapodó tanári testületek autonómiaigényével szemben a központi igazgatás erősödésének képe rajzolódik ki. A nyüt összeütközésekig menő jelenségek a tanintézetek tudományos súlyától a székhelyük földrajzi fekvésétől (fővárosi állatorvosi, kertészeti, ill. vidékiek) függően oldódtak meg. A felsőség a karnyújtásnyira levő budapestieket más módon érhette el, mint a távoli kolozsmonostori vagy akár keszthelyi, magyaróvári társaikat. A helyközei közvetlen beavatkozások és a vidéki intézetekkel folytatott nehézkes átiratváltások példáit korábban már láttuk. Ilyen egyebek között Zichy József miniszter (1872-1874) állatorvosintézeti demonstratív megjelenése az ottani oktatómunka és az orvoskari tanulmányok összeférhetetlensége vitás ügyének rendezésére stb. A kormány bármennyire is ötletszerű fellépése az intézetnek egyszerre „rangadás'' és burkolt figyelmeztetés volt. Az egyetemszervezetre emlékeztető autonóm részjogosítványból a Selmecbányái igazgatóválasztás az 1870-es évektől megszilárdult. Ezt az intézményt azonban a pénzügyminiszter 1892-ben történt felfüggesztése már konfrontálta. Hasonló tantestületi választási hatáskör rendszeresítéséért, a merev és esetenként elhibázóttan alkalmazott központi kinevezési elv ellenében, a magyaróvári javaslatok szintén alapos érveken nyugodtak. A joggal balkezesnek titulált tárcavezetés ezeknek nem engedett teret, önállóságot csupán az állatorvosi főiskola vívott ki.

195 Egyik további vitapontot, a tanárok és a tanársegédek oktatómunkában való helyettesítéséről, látszólag egyszerű eljárási ügyek takarták. A minisztérium 1874-75-ben minden ilyen szándékolt esetnél az előzetes jelentést és „belegyezésének kieszközlését" írta elő. Ezt a túlzott szigort nem valóságos rendellenességek, hanem a felügyeleti hatáskör bővítésének törekvései váltották ki. Az utólagosan kifogásolt intézkedéseket pl. Szabó Károly tanársegéd helyettesítésére, az illetékes tanár és az igazgatóság az emberiességnek 714