Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - ADATTÁR - Centgraf Károly: Budától Kőszegig: Radvánszky Albert országos koronaőr emlékirata / 65–69. o.

Korona külföldre szállításának lehetősége már régóta lidércnyomásként nehezedett lelkünkre, de olyan súllyal mint éppen most még sohasem, mert a miniszterelnöknek és helyettesének a pannonhalmi tervvel szemben kifejezésre jutott merev elzárkózása azt a feltevést ébresztette fel bennünk, hogy a Szent Koronának kifejezett akaratunkkal szemben, tudtunkon kívül hirtelen Kőszegre szállítása az országhatár felé tett első lépésnek tekinthető, amellyel szemben tehetetlenségre vagyunk kárhoztatva. A tehetetlenségnek ez az érzése teszi érthetővé, hogy mindketten oly megoldási módot igyekeztünk keresni, mely alkalmasnak látszott a külföldre szállítás veszélyének megelőzésére. Ezt a célt koronaőrtásamnak az elásás miként leendő keresztülvitelére vonatkozólag előadott elgondolása, mely lényegében megismétlése volt annak a gondolatnak, melyet vázlatosan már a pannonhalmi tervvel kapcsolatban a miniszterelnökhelyettesnél december 4-én megtartott megbeszélés keretében érzékeltetett: az elásással olyan férfiú bízassák meg, aki a koronaőrök és a miniszterelnök bizalmát egyaránt élvezi és esküvel kötelezze magát a titok megőrzésére, valamint arra, hogy az elásásnak pontos helyét a háború befejeztével a koronaőrök előtt felfedi. Az előadottakat a magam részéről kiegészítve kifejezetten hangsúlyoztam, hogy a Szent Koronát tartalmazó láda elásása eskünkhöz híven természetesen csak Magyarország területén történhet és hogy annak keresztülvitelénél feltétlenül közreműködjék a koronaőrség betegszabadságon lévő helyettesparancsnoka vitéz Vályi István alezredes, valamint Borbély János alhadnagy és az őrségnek kettőjük által kiválasztandó még egy tagja. Miután a bizalmi férfiú személyében létrejött a megegyezés, a megbeszélés lényegében befejezést nyert. Reám nézve megnyugtató volt az a körülmény, hogy az a férfiú, aki elsősorban került szóba, koronaőrtársamnak régi bizalmasa volt és akinek megbízhatóságához így szó sem férhetett. A kategorikus hatalmi szóval teremtett helyzetben le kellett mondanunk tervünkről, hogy az utat Kőszegre folytassuk, mert ezt hatalmi eszköz hiányában megtenni módunkban nem állott, hiszen az út folytatásához kiutalás nélkül még benzin sem állott rendelkezésünkre. Testileg, de főleg lelkileg kifáradva indultunk vissza Budapestre. Útközben megfontoltuk alaposan az országgyűlésnek való jelentéstétel kérdését, de arra az eredményre jutottunk, hogy ezt megtennünk nem szabad, mert a soproni országgyűlést nem tekinthettük törvényesnek, hanem legfeljebb bábországgyűlésnek, mely a kormány szolgai eszközévé süllyedt. Ebben a negatívumban az is vezetett, hogy a jelentéstétellel felhívjuk a német vonal figyelmét és gyorsítjuk annak a lehetőségnek bekövetkezését, amelytől az országot meg akartuk menteni. Hátra volt még a lemondás lehetősége, de ennél a pontnál is nemleges álláspontra helyezkedtünk, mert úgy éreztük, hogy bármennyire könnyű és kényelmes volna egyéni szempontból a lemondás, nem szabad erre az útra lépnünk, mert ez által még azt a halvány biztosítékot is kiejtjük kezünkből, amelyet a miniszterelnökhelyettesnek Sopronban az elásással kapcsolatban tett ígérete jelentett. Egyébként alkotmányjogi aggályaink is voltak, mert az úgynevezett nemzetvezetőt nem tekinthettük annak az alkotmányos tényezőnek, aki a lemondás el, vagy el nem fogadása felett dönteni jogosult. Hosszas nem veszélytelen éjjeli út után december 10-én hajnalban érkeztünk vissza Budapestre. Itt napokon át hiába vártunk az elásás megtörténtéről szóló, a résztvevők esküjének aláírásukkal igazolt értesítést. A miniszterelnökségnél eszközölt nem csak szóbeli sürgetésünk eredménytelen maradt. Autót sem tudtunk szerezni abból a célból, hogy a miniszterelnök kifejezett tilalma ellenére legalább egyikünk lemenjen Kőszegre. Hiába volt minden utánjárás, Budapest körülzárása bekövetkezett anélkül, hogy szóban vagy írásban a kormánnyal tudtunk volna érintkezni. Csak hónapokkal az ostrom után a hírlapokból vettük a hírt, hogy a minden ígéret ellenére külföldre szállított SZENT Koronát szerencsésen megtalálták. A Szent Korona biztonságba helyezése kérdésének egész complexumára kiterjedő, talán túlságosan részletes feljegyzéseimet nyugodt lélekkel adom át az utókornak, mert azok tanúságot tesznek arról, hogy a magunk részéről fáradságot nem kímélve mindent megtettünk egyedül helyesnek tartott tervünk keresztülvitelére; ha a kívánt eredményt mégsem értük el az nem rajtunk múlott, hanem az 1928. évi 25. tvc. 2. §-nak azon intézkedésén, hogy fenyegető veszély esetén az intézkedés jogát a miniszterelnök hatáskörébe utalta, másrészt az általános politikai helyzet teremtette körülményeken is múlott, mert a hatalom birtokosaival szemben eredményes fellépésre a megfelelő eszközök nem állottak rendelkezésünkre. Eljárásunkban tévedhettünk, de ahhoz kétség nem férhet, hogy a legjobb tudással és szándékkal jártunk el és így bízva az isteni örök igazságban, biztosan reméljük, hogy a várva várt béke bekövetkezésével a Szent Korona visszakerül és visszahelyezhetjük azt a budai várba oda, ahonnét aggódó lélekkel láttuk elindulni. Isten adja így legyen! Budapest, 1945. December 20-án Radvánszky Albert Jegyzet Magyar törvénytár; 1928. évi törvények OL P566 Radvánszky cs. It. IV. o. XIII. cs. - az emlékiratot Radvánszky Albert halála után a család tagjai juttatták el az Országos Levéltárba a családi levéltárban történő elhelyezés céljából. 69