Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - Révész Tamás Mihály: A dualista állam sajtórendészete, 1867–1875 / 557–590. o.

A Freiheit és tulajdonosa körül lassan bezárult a kör, s a polgármester pár hét múltán megkönnyebbülten nyugtázhatta, hogy a „veszélyes social-democraticus irányú munkáslap" 1871. július 1-ével megszűnt.

95 A nyár végén azután a kiutasításra is sor kerülhetett, s Zimmermann hosszú hatósági huzavona után eltávozott az országból. A kormánypolitikával ellentétes gondolatokat hirdető hírlapok igazgatásrendészeti elnémítására — mint arra már az eddigiek során fény derülhetett — a törvényben megfogalmazott szankciók alkalmazásával mégis oly ritkán került sor, hogy a magyar honos hírlapírók kevéssé retteghettek a belügy, vagy az igazságügy rendészeti politikájának pallosától. A nem magyar honos lapszerkesztők azonban már távolról sem érezhették magukat ilyen biztonságban. Ezzel persze nem azt állítjuk, hogy a dualista állam hatalmi szervei a külföldi illetőségű lapszerkesztőkkel szemben eleve diszkriminációs politikát alkalmaztak volna. Ennek ellenkezőjét példázza a Verseczen kiadni szándékolt Isztok esetében tanúsított eljárás. A város polgármesterének a központba eljuttatott sorai ugyan még sugalltak volna némi megkülönböztetési igényt, mondván hogy a lap kiadásának „megengedése hivatalos körét" túlhaladta.

96 A belügyminisztérium azonban válaszában elzárkózott a sajtótörvény megszorító jellegű értelmezésétől, s elvi éllel szögezte le, hogy a „sajtószabadság elve alól a külhoniak irányában sem tétetik kivétel, Miatovits Akszentie által szerkesztendő ... lap kiadása ellen észrevétel nem forog fenn."

97 Két esztendő múltán, amikor már a minisztérium előtt is világossá vált a nemzetiségi újság irányvonala, s az, hogy a szerkesztő „a haza ellenes szerb párt érdekeinek fő előmozdítója ... s a szerbeket folytonosan bujtogatja", nagyot változott az Isztok alapítójának megítélése is. Erre utalnak Tóth Vilmosnak a verseczi vezetőkhöz intézett lakonikus sorai: „meg nem engedhető, hogy mint nem magyar illetőségű e hazában megtűressék.

98 A Freiheit és az Isztok nem magyaros honos szerkesztőjének s a „sociál-democraticus üzelmekkel gyanúsított Morgenstern tulajdonosának kitoloncolását"

99 azonban további esetek nem követték. A politikai lapok biztosíték-szabálytalanságaiért alkalmazható joghátrányok, fogság és pénzbírság kiszabása, ha nem is vált általános gyakorlattá, néhány alkalommal mégis utolérte a vagyontalan szerkesztőket. Ez történt a Március 15-e, az Arany Trombita, a Szabad Magyarország című lapok tulajdonosaival, szerkesztőivel, akiket a kaució-előírások megsértése miatt idéztek törvénybe, s ítélték őket rövidebb fogházbüntetésre.

100 Az első áldozat, a Szini Károly szerkesztette Március 15-e, a minisztertanács döntésének köszönhette az igazságszolgáltatás figyelmét. Az 1867. június 18-i kormányülésen ugyanis a megtorló eljárást sürgetve megállapították, hogy a lap „a biztosítékot éppen le nem tette és ... szinte bélyeg nélkül jelenik meg."

101 Hiába volt a szerkesztő minden ügyeskedése, hiába jelentette meg a Március-t hetente más-más név alatt, a Március 15-ét, a Szabadság-ot, az Egyenlőség-et és a Testvériség-et 1867 októberében betiltották, a szerkesztőt egy havi fogházra és 100 forint bírságra ítélték.

102 Az utópisztikus eszméket negyvennyolcas hanggal ötvöző lap

103 elnémítására a pesti fenyítő törvényszék elégségesnek és elfogadhatónak vélte Ráth Károly sajtóügyi közvádló érvelését, aki vádiratában leszögezte, hogy a fenti orgánum „nem négy lap, hanem egy ... mind a négyet egy nyomdában nyomják."

104 566