Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - Bernáth Zoltán–Pecze Ferenc: A történeti grafológia határai / 493–499. o.

Sokkal régebbi és szövevényes múltra tekint vissza az ún. pszichografológia. Ennek több alágazata (pl. francia empirikus módszer) fejlődött ki. A fiziografológiai irány áltudományos, erősen jóslási vonásai tartózkodásra intenek. A módszerek jelenlegi fogyatékossága miatt mégsem kell a személyiségvonások kézírás segítségével történő tanulmányozását teljesen elutasítani. Ismeretes, hogy a pedagógia terén sikereket ért el. A külföldi es hazai szakirodalmat bőven lehetne idézni. Gaius Suetonius elsőnek tartott grafológiai megfigyeléseitől a XVII. századi bolognai C. Baldo orvosprofesszor, később J. H. Michon abbé, A. Humboldt, E. F. Burinszkij, Ludwig Klages, R. Saudek és mások egyre módszeresebb munkásságán keresztül máig a szerzők hosszú sora vezet. Nálunk pedig Bendetz, Bíró, Soltész írásai, valamint a Grafológia c. lap közleményei (bár hiteltrontó indulással) folytattak ismeretterjesztést. Ezek azonban már többnyire elavultak és a modern tárgyalást nem helyettesíthetik. Világosan jeleztük, hogy a problémával mi elsősorban a történettudományi nézőpontot meghaladó összefüggései miatt foglalkozunk. A kézíráselemzés jóval érzékenyebb területeken való alkalmazása iránt is vannak illúziók. Gyakran a munkaalkalmasság-vizsgálat vagy a bírósági gyakorlat kelléktárába kívánkozó eszköznek tartják. Az elhamarkodott várakozásokat kézenfekvően a történeti grafológia segítségével is a valóság medrébe lehet terelni. E múltra vetített viszonylag „veszélytelen kísérletek" a különböző tudományágak kezébe tapasztalati értékeket adhatnak. Minden tudomány múlhatatlan feladata, hogy szakterülete kutatásának sajátos eszközeit gyarapítsa és szüntelenül fejlessze. De ugyanennyire fontos, hogy ezek felhasználásának lehetőségeit és terjedelmét szabatosan jelöljék meg. Ezt kívánjuk elősegíteni, amikor a történeti grafológiával kapcsolatosan néhány további észrevételt teszünk. Helyes a kutatók törekvése, hogy a jelenségek dialektikáját és törvényszerűségeit minél behatóbban tárják fel. A tények erejére építve, a következtetések és tanulságok kifejtésére is szükség van. A való adatok tartományát és belőlük levonható konklúziók tartományát azonban meg kell különböztetni. Ebben az értelemben pedig a történeti grafológia működése elsődlegesen a tényrögzítésre és az adatszolgáltatásra terjedhet ki. Hatóköréből ezért a feltevéseket is ki kell rekeszteni. A vitatott munkák azonban több esetben ennél jóval kötetlenebb keretek között mozognak. Fnnek szemléltetésére — a sommás elmarasztaláshoz való csatlakozás nélkül — alább néhány példát idézünk. Egyebek között Martinovics Ignác kézírása — olvashatjuk a Kortárs fent adatolt tanulmányában — azt mutatja, hogy ,gyönge a szeme, változó a vérnyomása, és gerincfájdalmak gyötrik ..." Folytatólag pedig azt is, hogy „föltehetően erős mészlerakódás képződött a gerincén ... szinte már púpos volt, bár ezt nagy akaraterővel leplezni igyekezett ..." „utolsó írásán eluralkodik a paranoiás skizofrénia." (I. m. 1125 1.) Még régebbi korból vett kézírás elemzése szerint Báthory Zsigmond „külsőleg férfias, sőt robusztus, de belül hisztériás, neuraszténiás ..." „az sincs kizárva, hogy vérbajos volt." Ezeket a megállapításokat tetézi: az „írásán elhatalmasodó akarnokságot, sőt kegyetlenséget tükröző vonások is azt valószínűsítik, hogy politikai ellenfeleinek, köztük legközelebbi rokonainak kivégzése az ő kezdeményezésére történt." A grafológusnak a kézírásból továbbá „az a 496