Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 2. szám - IRODALOM - Szántó György: Körmendy Adrienne–Szántó György: Az Akadémia Elnökségi Titkársága iratai 1950–1969. Repertórium / 439–440. o.

Körmendy Adrienne — Szántó György : AZ AKADÉMIA ELNÖKSÉGI TITKÁRSÁGA IRATAI 1950-1969 Repertórium A múlt év végén, 1977-ben elkészült az Akadémiai Levéltárban az Akadémiai Elnök­ségi Titkársága iratainak repertóriuma. A magyar tudományos életben döntő jelentőségű momentum volt, amikor az 1949. évi XXVII. tv. előírta a Magyar Tudományos Akadémia átszervezését, melynek végrehajtásával az Akadémia az ország legfelsőbb tudományos intézménye lett. Az Akadémia tudományos életünk vezető személyiségeinek testülete, egyszersmind azonban országos hatáskörű szerv is. Mindkét irányú tevékenységét a hiva­tali apparátus nemcsak biztosította, de elő is segítette. A hivatali apparátust az Akadémia a Magyar Tudományos Tanácstól örökölte, ezt azonban saját igényeinek megfelelően át kellett szerveznie. 1950-ben és 1951-ben több tervezet és javaslat készült a hivatali szervezet kialakítására. Ezek alapgondolata volt, hogy a Hivatalnak összekötő kapocs jelleget kell biztosítani a tudományos testületek között. Az Adminisztrációs Hivatal nevet viselő szerv valóban kapcsolatot volt képes tartani az Akadémia Elnöksége és a tudomá­nyos osztályok között. (Az Akadémia alapításától 1949-ig a tudományos élet szervezésé­nek biztosítására alkalmas hivatallal nem rendelkezett, és ez nem kizárólag helyzetéből fakadt.) A Hivatal ügykörének vizsgálatakor egy tipikusan operatív intézmény képe bonta­kozik ki, amely ilyen jellegű tevékenységét végrehajtó funkciói gyakorlásával fejtette ki. Az Adminisztrációs Hivatal vezetőjének hatáskörét adminisztrációs és gazdasági vonalon kellett erősíteni, ugyanakkor a tudományos osztályok vezetését akadémikus osztályelnök és osztály titkár alá rendelték. Ennek nyomán a tudományos-elvi és az operatív-igazgatási feladatokat radikálisan elválasztották. Az Akadémia munkájának minősége fokozatosan javult, a vele szemben támasztott elvárásoknak egyre jobban képes volt eleget tenni. Ezt a folyamatot kitűnően nyomon követhetjük az Elnökségi Titkárság iratanyagának tanulmányozásakor. A repertóriummal jelentős forrásanyagot tettünk a kutatás számára hozzáférhetővé. Az előbbiekben említett „összekötő kapocs" funkcióból is adódik, hogy egy kulcsfontosságú országos (szervezet) végrehajtó intézményének evolúciója feltárul az anyag kutatója előtt. Amellett, hogy fejlődési modellel szolgál a felszabadulás utáni hivataltörténetünk számára, tudománytörténeti és tudományszervezési jelentősége is ki­439

Next

/
Thumbnails
Contents