Levéltári Szemle, 28. (1978)
Levéltári Szemle, 28. (1978) 2. szám - ADATTÁR - Pecze Ferenc: A hazai agrárfelsőoktatás hálózatának kialakulása 2. / 367–398. o.
) foglalkozási teréül" néhány város (Eperjes, Rimaszombat stb.) épületeket, eszközöket és többezer holdas erdó'séget ajánlottak fel. Ezek közvetett feleletek is voltak P. Rittinger cs. osztálytanácsos által „az egész osztrák birodalomban csak egyetlen egy" akadémia működtetéséről kifejtett régebbi terveire. Az egykorú források és a szakírók (Vadas J. és mások) adatolásában a bécsi körök vagylagosan Bécs, Mariabrunn, Pribram, Selmec és Leoben székhelyekre gondoltak. Debrecen, Keszthely és más városok tanintézetszervezési törekvéseit nem elfogult lokálpatriotizmus fűtötte, jóllehet a selmeci erdészképzést objektíve ezek is kérdésessé tették. A szakterületnek a bányászképzéstől való szervezeti elválasztása az agrárfelsőoktatási hálózat kiépítésében előrelépést jelentett volna. (102) Rövid közjátékok után kiderült, hogy Selmecbánya az erdészképzésben az országon belül kizárólagos helyzetét megtartotta. Az oktatás korszerűsítésére néhány eredményes személyi intézkedést is tettek. A pénzügyminisztérium felkérésére 1867-ben a földművelésügyi tárca Wagner Károly jeles keszthelyi tanárt is odairányította. Kívüle még a zalatnai Lázár Jakabot, vdamint ülés Nándort, Szécsit és másokat oktatómunkára ugyanoda nevezték ki. Mindamellett a tanintézet felszerelései, gyűjteményei igen szegényesek voltak. (103) A Selmecbányái tanintézet belső gyengesége és a versengések okozta hullámvölgyből keserves fáradozásokkal tudott kilábalni. Közben az erdészet tárgyának a budapesti műegyetemen való enciklopédikus oktatása mellett a 70-es évek derekán rendszeres magántanári előadásokat is hirdettek. A budapesti és a kolozsvári tudományegyetemeken erdészeti tanszékeket akartak felállítani. Az erdészeti oktatás ügyében a budapesti műegyetemi tanács szakvéleményét kérték ki. Ennek az egyre nagyobb tekintélyt élvező testületnek a meghallgatásával Selmec részére az 1875—76. tanév folyamán alapos tanrendet készítettek. A többirányú gondoskodás végeredményben az erdészképzést a Selmecbányái akadémia szervezetében segítette megszilárdítani. (104) A fenti három teljesen, ül. viszonylag önálló szervezetben működött agrárfelsőoktatási intézeten kívül az agrártárgyakat egyetemen is tanították. Az előző fejezetekben bemutatott tudományegyetemi mezőgazdasági tanszék alapításától (XVIII. századvége) az oktatómunkát változatos módozatokban, törésekkel és tanerőhiánnyal folytatták. A mezőgazdaságtant is művelő bölcsészkari mérnöki („gyakorlati mértani") intézet formálisan 1850-től, ténylegesen az 1851—52. tanévtől a budai József ipartanodához csatlakozott. Ez utóbbi tanintézet koncepciója már létesítésekor (1846) a mezőgazdasági osztályt is magában foglaló három (+ technikai, közgazdasági) pillérre épült. A tanrendtervezet a mezei gazdaságtant heti 5, a mezei gazdasági gépek, eszközök tárgyat 3, míg az úrbéri törvények és erdészeti szabályok stúdiumot szintén 3 órában tartalmazta. A későbbi Műegyetemen pedig tudvalevőleg 1858-tól Sporzon Pál a mezőgazdaságtan és erdészeti enciklopédia tanszék keretében oktatott. Időszakunk folyamán e szervezeti egység helyzete tovább stabilizálódott. Ezt tanúsítja az a tény is, hogy létét Sporzon keszthelyi igazgatóvá történt kinevezése nem ingatta meg. A tanszék fennmaradásának a keszthelyi és a debreceni (1865, ül. 1868) erdészoktatási kísérletek sem ártottak. (105) 383
