Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - Hajdu Lajos: A tanügyi igazgatás megszervezése és működésének első 15 éve Magyarországon, 1776–1790 / 23–30. o.

Hajdú Lajos: A TANÜGYI IGAZGATÁS MEGSZERVEZÉSE ÉS MŰKÖDÉSÉNEK ELSŐ 15 ÉVE MAGYARORSZÁGON (1776-1790) 1. Az 1977-es év utolsó hónapjaiban tudományos társaságok tagjai, egyetemek és főiskolák oktatói, hallgatói emlékeztek meg az első, átfogó magyar tanügyi alaprendelkezés (a Ratio Educationis) kiadásának 200. évfordulójáról és ezen belül a tanügyi igazgatási szervezet létrehozásáról. A megemlékezés egyetlen esztendőhöz kötése azonban utóbbinál nem egészen pontos, mert a magyarországi tanügyi igazgatás szervezete régebbi is, de fiatalabb is a Ratio Educationis-nál (amely a közoktatási igazgatás anyagi-jogi alapnormájának is tekinthető): Mária Terézia ugyanis már 1776-ban felállította a tanügyi igazgatás szervezetének kereteit, létrehozta a kilenc magyarországi tanulmányi kerületet, kinevezte ezek vezetőit is - a közoktatási igazgatási tisztviselők feladatait (és ezek végrehajtásának módját) behatóan szabályozó Instrukciók azonban csak 1778-ban készültek el. Ezért a magyarországi tanügyi igazgatás létrehozása egy több éven át tartó folyamatos kormányzati tevékenység eredménye; e létrehozást, kiépítést nem szabad egyetlen jogi norma (itt a Ratio Educationis) kiadásához hozzákötni. A tanügyi igazgatás megteremtése szerves részét képezte annak a nagyszabású reformtevékenységnek, amelylyel a felvilágosult abszolutizmus - a Közjó szolgálatának jelszavával - az alattvalók anyagi- és szellemi gyarapodását kívánta biztosítani. Az oktatási igazgatás ezért édes testvére a Mária Terézia uralkodásának második felében kiépülő egészségügyi-, állategészségügyi-, műszaki- és gazdasági szakigazgatásnak, azzal az eltéréssel, hogy a megyei orvosok, felcserek, szülésznők munkábaállítása közvetlenebbül szolgálta az alattvalók személyi érdekeit; a selyemtermelési felügyelők, földmérők stb. rendszeresítése gyorsabban segítette az emberek anyagi gyarapodását. A többi szakigazgatási szerv tevékenykedésének hasznosságáról tehát minden alattvaló viszonylag gyorsan és „kézzelfoghatóan" meggyőződhetett (bár a megszokotthoz való ragaszkodás, az új kultúrák meghonosításának átgondolatlansága - elég, ha csak a II. József-féle gyapottermesztési kísérlet „eredményeire" utalok - ezen a területen sem tette diadalmenetté a felvilágosult udvar törekvéseit). A tanügyi igazgatás munkájában azonban kezdettől fogva nagyobb visszahúzó erőt jelentett a maradiság, az „apám sem tanult, mégis ember lett belőle" — szemlélet, a feudális társadalmi munkamegosztásra épülő nézetek, eszmények természetes szívósságú továbbélése. A szerveződő tanügyi igazgatásnak tehát sokkal vastagabb falakat kellett (volna) áttörnie, mint a szakigazgatás egyéb ágainak ahhoz, hogy a valóban felvilágosult nevelési, oktatási célokat lépésről lépésre meg tudja valósítani. Ehhez azonban a tanügyi igazgatás létrehozásának sem szervezeti működési alapelvei, sem a rájuk épülő gyakorlati rendelkezések nem nyújtottak lehetőséget — ellenkezőleg: az oktatási igazgatás létrehozása Magyarországon eleve nem biztosíthatta a kitűzött célok elérését. Elsősorban azért, mert amíg a többi szakigazgatási ágazat a hagyományos igazgatási struktúra keretei között tevékenykedett, a tanügyi igazgatás feladatait - a nemesi megyék teljes kikapcsolásával - regionális szerveknek kellett (volna) végrehajtaniok. Ennek két oka is volt: az első a rendi megyével szemben táplált - és nagyrészt nem alapnélküli - előítélet; a kormányzat nem bízott abban, hogy a nemesi önkormányzat (és végrehajtó apparátusa) végrehajt olyan feladatokat, amelyek közvetlen előnyét a nemesség nem élvezi, sőt esetleg kellemetlenséget jelenthet számára, ha jobbágyai írni-olvasni is tudnak. A másik ok: az osztrák felvilágosult abszolutizmus túlbecsülte az ifjúság iskolai oktatásának, nevelésének jelentőségét, azt hitte, hogy csak az iskolai oktatás elegendő ahhoz, hogy - az abszolutizmusnak kedves ideák szellemében való neveléssel — gyorsan más felfogású, erkölcsű, az államnak nagyobb hasznára lévő alattvalókat lehessen nevelni a fiatalokból. A rendek e célkitűzések valóraváltásában zavarták volna a kormányzat törekvéseit, ezért az iskolaüggyel kapcsolatban már Mária Terézia is csak adatszolgáltatási feladatokat adott a megyéknek, az érdemi munkát már a Ratio Educationis kiadása előtti időszakban is igyekezett a tőle függő (és a rendektől független) főispánokra bízni (1). Az uralkodónő egyrészt tehát nagyszabású oktatási reform megindítója lett azzal, hogy az iskolaügy szervezését, irányítását állami, közigazgatási (nem pedig egyházi) feladatnak nyilvánította; azzal viszont, hogy e feladat ellátását kizárólagos felségjognak tekintvén a megyei önkormányzatot kikapcsolta a tanügyi igazgatásból - súlyos igazgatási zavarok alapjait vetette meg. Ez is oka annak, hogy a Habsburg-birodalom két fele között a művelődésben' különbségek fokozódtak, bár a Ratio Educationis tartalmában semmivel sem maradt el az osztrák-cseh örökös tartományok részére kiadott hasonló jellegű rendelkezések mögött. Ciszlaj tán iában ugyanis (ahol a rendi befolyás csökkentésében a trón a XVIII. sz. utolsó negyedére már jelentős eredményeket ért el) nemcsak egy maroknyi tisztviselő kötelessége, hanem az általános igazgatási szervezet valamennyi beosztottjának feladata volt a közoktatási célok elérésének segítése. 2. A magyarországi tanügyi igazgatás létrehozásának körülményeit vizsgálva az első szembetűnő jelenség a 23