Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 2. szám - Gyarmathy Zsigmond: A tsz mozgalom történeti kutatásának levéltári forrásai: a tsz mozgalom történeti kutatásának forrásai a Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltárban / 187–202. o.

esetekben, mint pl. az ellenforradalom után feloszlott tsz-ek elszámolásának és az azzal kapcsolatos társadalmi és politikai jelenségeknek egészen részletekbe menő forrásanyagát tartalmazzák. Hitelességüket általában közgyűlések, mintegy falugyűlések biztosították, mert az érdekeltség miatt mindig jelen voltak maguk az érintett tagok és nagyon érzé­kenyen reagáltak minden olyan kísérletre, ami egyéni, de sok esetben a közösség érdeké­vel ellentétes volt. A MNB az elszámoltató bizottságba mindig kiküldte a saját emberét, több esetben ­különösen, ha a tsz könyvelője egyébként sem volt arra alkalmas, — maguk készítették el a zárszámadást a banki és a fellelt tsz iratok alapján, amit azután ismertettek és végül is elfogadtattak a közgyűléssel. A banki iratokban megtalálhatók ezek a jegyzőkönyvek, legtöbbször az első példányuk, sőt a másodpéldányok már nem is lelhetők fel. A banki iratok között találhatók levelezéseik is, mert a tagok, ha az elszámolással nem értettek egyet, akkor fellebbeztek a járási tanács mezőgazdasági osztályához, ahonnan hivatalból az ügy érdemi eldöntése után — azt rávezették az iratokra vagy kísérőlevélben megírták ­áttették a bankhoz, hogy a hozott döntést az egész zárszámadáson, banki elszámoláson keresztül vezethessék. A bank állította össze azoknak a névjegyzékét is, akik tartoztak, akikre a kilépés során nagyobb összeg terhelése esett és a bank adta át végrehajtásra a járási tanács pénzügyi osztálya adóvégrehajtó csoportjának, de a névsorok a banki iratok­ban, mint irattári példányok megtalálhatók. Többször sikerülhet az előd tsz sorsáról is hiteles adatokat kapni ezekből az iratokból, mert a felosztás után a régi tagok vagy kár­térítésért, vagy részesedésért, legtöbb esetben pedig a rájuk kivetett tartozás megfellebbe­zése miatt fordultak az MNB illetékes járási fiókjához. Mindezekre vonatkozóan levéltárunk kutatószolgálata az előbb említett raktárjegyzék segítségével tájékoztatni tudja a kutatót, ezzel lényegesen megkönnyítve munkáját is. Az elsődleges forrásanyag egy része a jelentésekkel, — a felügyeleti vizsgálatok meg­könnyítése érdekében -, a zárszámadásokkal, a hitel folyósítási engedélyek, az állami támogatás, a gépállomási elszámolások stb. miatt bekerült az illetékes járási tanács mező­gazdasági osztályára. Levéltárunkba négy volt járási tanács iratai még nem kerültek be, azok begyűjtése ezután következik. A járási tanács mezőgazdasági osztályainak az iratai, összesen 21,80 ifm. található. Legtöbb esetben azonban sajnos éppen a tsz-ékkel kapcso­latos történeti értékű iratokat is megsemmisítették, bizonyosan a férőhely, de nem egy­szer a megyében túlzottan uralkodó „bürokrácia ellenes" nézetek miatt, ami azonban egyáltalán nem a bürokráciának a lényege elleni harcban, hanem esetenként a nagyon is értékes történeti értékű iratok megsemmisítésében csapódott le. A megyei levéltár területi ellenőrző munkája 1970 előtt a kis létszám miatt nagyon hiányos volt. A selejtezések legtöbb esetben szabálytalanul, a levéltár tudta nélkül történ­tek. Mindezek következtében az osztályok irataiban tsz iratokat csak töredékesen ta­láltunk. 191

Next

/
Thumbnails
Contents