Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - IRODALOM - Leblancné Kelemen Mária: Tanulmányok Csongrád megye történetéből 1919–1945. Szeged, 1977. / 133–135. o.

Csizmadia Andor: A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS FEJLŐDÉSE A XVIII. SZÁZADTÓL A TANÁCSRENDSZER LÉTREJÖTTÉIG Akadémiai Kiadó Budapest, 1976. 560 1. A könyv szorosan kapcsolódik a közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos megalapozása országos kutatási főirány munkálataihoz. Szerzője itthon és külföldön megjelent mintegy száz rokontárgyú írására támaszkodhatott és nemzetközi tudományos tapasztalatait is hasznosította. A moszkvai történettudományi világkongreszszuson 1970-ben történt megválasztásától az Association internationale dliistoire du droit et des institutions vezetőségi tagja. Ez egyike a nemzetközi szervezetekben viselt tisztségeknek, amelyekből a magyar jogtudósoknak, az MTA Elnökség legutóbbi megállapítása szerint, ezideig kevés jutott. Mostani szintézise a hivatásos közszolgálat előzményeitől-bevezetésétől a mai tanácsrendszer küszöbéig vezet el. Főleg a szakigazgatási és a helyi szervekkel foglalkozik. Megvilágítja az osztrák—magyar—horvát kiegyezések közigazgatási (közös ügyek stb.) következményeit. A liberális irányzat Horváth Boldizsár és Csemegj Károly munkájának jóvoltából az ún. hatalommegosztási elv szerint a közigazgatás és a bíráskodás törvényi elválasztását vitte keresztül. A könyv a korabeli ellentétes nézeteket kritikailag egymással szembesítve, a külföldi rokonintézményekkel való összehasonlítás módszerének elemzési lehetőségeit is hasznosítja. Jól szemlélteti a kettősséget, amelyben a kiegyezések a közigazgatás korszerűsítését gyorsították, de korlátokat is emeltek. A hazai szakigazgatás mozgásterét pl. az uralkodói jogok szűkítették. Közben néhány egykorú intézkedés a rendszert a közigazgatás tökéletesítésével vagy a közművelődés fejlesztésével kívánta erősíteni. Ezek egyes motívumai a következő időszakokban történeti hagyomány értéket képviseltek. Eötvös az 1868-as iskolatörvényt a minisztertanácsban vitával és a parlamentben kompromisszum árán tudta elfogadtatni. Kezdeményezése élenjárt: az angol megfelelő jogszabály 1870-ben, az olasz 1871-ben született meg (210-214. pp.). A recenzeált munka az egyetemszervezésnél és felső irányításánál nagyobb nehézségeket jelez. Az ország akkor egyetlen, a fővárosban működő egyeteme színvonalának emelése fiaskót szenvedett. A kolozsvári egyetemalapításra 1872-ben, a budapesti műegyetemi szervezet törvényi fejlesztésére 1879-ben került sor. A közigazgatás finomszerkezeti elemeiben tárja fel az agrárfelsőoktatásnak a kultusz és a földművelési tárcák útján gyakorolt - máig vitás — „kettős" irányításából fakadó ellentmondásait. Ez a szakadék tovább mélyült 1920-tól, amikor a Közgazdasági Karban az agrárosztályt, majd 1934-ben a Műegyetem Mezőgazdasági és Állatorvosi Karát VKM alárendeltségbe vonták, míg a többi agrárfőiskola földművelésügyi igazgatás alatt maradt. Újabban felkutatott levéltári források igazolják, hogy az egyetemigazgatás megosztottságának düemmája még a felszabadulás után is sokáig kísértett. Szentgyörgyi Albert valamennyi egyetem kultuszirányítását szorgalmazta, vitapartnerei: Doby Géza rektor, Surányi János dékán és mások a Magyar Természettudományi Társulat nyílt színén 1946-ben az igazgatásmodellnek a szaktudományok differenciálódásával együttjáró átalakításáért szálltak síkra. A klasszikus egyetemszervezetből hamarosan (1950 ) az orvosképzés is kivált. A közigazgatásra általánosabban „hivatásszerűen" a jogakadémiák tanárai s a padjaikból kirajzott generációk az egri tanintézet 1741. évi alapításától a kötetzáró korszakhatárig (előnyösen és hátrányosan) hatást gyakoroltak. A közszolgálati tiszviselők jogállását érintően a Horthy-rezsim személyzeti politikájában a protekciónak nevezett összeköttetés a kiválasztás elsődleges tényezője (455. s a köv. pp.) volt. Intézményes minősítési rendszert az igazságügy területén, a tanároknál, a postaszolgálatbán építettek ki. A közigazgatás bírálatát és távlatait megfogalmazó reformtervezetek az érdeklődést azért is magukra vonják, mert a politikai pártok és a tudomány művelőinek felfogását összegezték. Köztük szerző is a városigazgatás egyszerűsítéséről a harmincas évek végén egyik tanulmánya alapján törvénytervezetet készített. Eredetien értékeli Magyary Zoltán munkásságát (újabban ,,A közigazgatás kutatásának tudományos irányzatai" c. könyv is bemutatja). Az európai országok igazgatási racionalizálásaira főleg H. Fayol elképzelései hatottak. A szovjet igazgatástudomány első fázisában (1917—1930 ) a szervezési-racionalizálási irányzat uralkodott. Nálunk a Tanácsok Országos Gyűlésén 1919-ben Varga Jenő racionálisnak az „erőfeszítések növelése nélkül eredményesebb munkát" jelölte meg. Magyary a külföldi eredmények ismeretében ,& közigazgatás és az emberek közötti bizalmi válság" felismeréséig tudott eljutni. E válság okát a könyv az állam egész struktúrájában látja, amit a köztisztviselői kar ,,számos tagjának antidemokratikus, munkás-paraszt ellenes, hatalmaskodó, fasisztoid mentalitása és működése" jellemzett. A hazai közigazgatás — miként a korabeli szomszédos burzsoá államokban is — egyben nemzetiség-ellenes jegyeket viselt. A haladó tendenciák célzatos kiszorításával a közigazgatás alkotó kiutat nem találhatott. Személyi állománya a háborús világégésben az emberiesség lapjaira esetenként ugyan jegyzett fel pozitív tényeket. A német megszállást 136