Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 3. szám - Bariska István: A levéltárismeret középiskolai oktatásának kőszegi tapasztalatai / 511–517. o.

a rokon tárgyakat hallgatva többet tudtam meg a tényleges múzeumi és könyvtári kezelői munkáról, mint a levéltáriról. Ez utóbbi iratkezelési és irattáros szempontú maradt. Hozzá kell tennem, nem haszontalan ez igy. Pontosabb lenne azonban a fakultáció, ha irattári kezelői ismereteknek neveznénk. A probléma az, hogy ebből a képzésből hiányzik a levéltár. Másként fogalmazva: az iratkezelést és az irattári kezelői munkát nem a levéltár szemszögéből nézzlik. Pedig ennek alapkövetelménynek kellene lennie. Elvégre az irattárakra ugy tekintünk, mint leendő történeti forrásanyagot őrző egységekre. Gyakori irattárellenőrzési tapasztalatunk, hogy az eredmények nem ott érnek be véglegesen egy irattárban, ahol tisztázták az irattározás rendjét. Nem annál a szervnél, ahol mintaszerű az iratkezelés. Ez csak a kezdet. Érezni is kell, hogy mi lesz a sorsa egy iratnak. Melyikből miért lesz történeti forrás. Ezért hiányoljuk a képzés uj követelményeiből a több levéltári szemléletet. Csak akkor lesz az irattár kezelői ismeretek anyaga egyben levéltári is, ha annak megadjuk történetiségét is: tananyagban, jegyzetben, tételkövetelményekben. Kőszegen a megadott, központi tételek közül bizonyos értelemben nem Ízlésünk szerinti volt a választás. A kínálat döntött. A 10 fős csoportból 9 tanuló záróvizsgázott. Valamennyiük megfelelt. Ismereteik azonban irattári központúak voltak. Érdemes megvizsgálni az írásbeli vizsga követelményeit is. Erről a 121/1976. (M. K. 10.) OM számú utasítás 7/c. pontja rendelkezett: ".. .az írásbeli vizsga során a tanulónak tárgy szerint és irattári szempontból (iktatószám-jelzet, fogalmazvány tisztázat-más ólat, kiadmány, kiadvány, hitelesség stb.) meg kell határoznia és mutatóznl (iktató és mutatókönyvek kitöltése, kulcsszavak kiemelésével levéltári cédulakatalógus készítése stb.) nyolc darab XX. századi Ügyiratot." Eí a megfogalmazás pontatlan. A jelöltek maguk is tudják, hogy mi a különbség Ugyiratdarab és Ügyirat között. Másrészt a kiadott írásbeli tételek ezeknél a követelményeknél alacsonyabb szinten fogalmazták meg a feladatot. Azaz az írásbeli kijelölésében is szinvonalesés következett be. Annyiban, hogy lemondtak az Ugy iratdarabok, Íratok irattani meghatározásának követelményéről, az iratkezelési feladatokat pedig minimális szinten fogalmazták meg. A mellékelt iktatóiven a feladat csak a soros iktatást kérte számon. Ez is a kiadott 8 fiktív iratmásolat válogatásán múlt. Tárgyi szempontból, az ügyintézésben elfoglalt heh/Uk alapján sem voltak alkalmasak irattári egységgé, ügyirattá való összevonásra. A mai modern iratkezelés egyik alapkövetelményéről feledkeztünk igy meg. A tanulók ennél többre lettek volna képesek. Ismerték és gyakorolták az alapszámos iratkezelési rendszer két fő fajtáját is. Bírálat tárgyává kell tenni az írásbeli vizsgafeladat szinvonaltalanságát. Nem tükrözte a tárgy lényegét, következésképp a képzés igazi eredményét sem. A feladatmeghatározásban áttekinthető és világos volt az Írásbeli tétel, ez nagy érdeme. Még akkor is, ha az előadó — ill. iktatóiv rovatai és a feladat meghatározása egymásnak ellentmondó volt. Az iktatőiv rovatai ugyanis láthatóan ugy készültek, hogy olyan iratokat kapnak a jelöltek, amelyek egyike másika legalább egy Ugyiratkialakitást lehetővé tesz. Ezért szerepel az iktatókönyv kiadott egy ivén az alszámrovat is. Olyan rovatok is vannak ezen az ivén, amelyek az irattározásra vonatkoznak s nem egyszerűen az iratkezelésre, iktatásra. Az iktatőiv 13 ilyen rovatából 6 rovat semmire sem volt használható. Ez a körülmény egyszerűen időveszteséget és munkapszichológiai problémát okozott. Azzal, hogy a feladatlap olyan rovatokat tartalmazott, amelyeket a feladat természete szerint nem is lehetett kitölteni. Mintha olyan recept alapján főznénk, amely olyan fűszereket is felsorolt, amelyeket nem is kell beletenni a kérdéses ételbe. Ezek szinte már technikai 516