Levéltári Szemle, 27. (1977)
Levéltári Szemle, 27. (1977) 3. szám - Bariska István: A levéltárismeret középiskolai oktatásának kőszegi tapasztalatai / 511–517. o.
jegyzet valamivel több, mint 5 ives lett. Nem voltunk pontosak az első tanév anyaga sulyveszteségének meghatározásakor. A 32%-os veszteség ugyanis nem az anyag mennyiségére vonatkozik. A veszteséget ugyanis az adott anyagrészre szánt órák számának csökkenésével fejeztük ki. A jegyzetek tükrében nézve érzékletesebb ez a kép. Egyszersmind rosszabb. Ezek ugyanis még az eredeti tantervi elképzelés alapján készültek. A 136 oldalnyi Komjáthy-féle jegyzetből például a záróvizsgán 10 oldalnak volt aktualitása. Ez a jegyzet — miként az eredeti tanmenet is — nagy teret engedett az igazgatás- és szervtörténetnek. Kifejezetten sok figyelmet szentelt a forrás- (segéd-) tudományoknak (genealógia, pecséttan, kronológia, paleográfia, címertan, oklevéltan). Pedig ez a jegyzet képezte az első évi oktatás alapját. Ezt aztán a második évben bekövetkezett változtatások és a záróvizsgakövetelmények egy csapásra "fölöslegessé" tették. Az irattani és iratkezelési ismeretekkel foglalkozó Lakatos-féle jegyzet ugyanakkor központi helyet kapott az egész képzésben. Témájának kifejtésére azonban minimális teret kapott. Ezen a helyen nincs értelme a jegyzetek használhatóságát elemezni. Nem ez volt a fő gondunk, jóllehet sokat bosszankodtunk a legalapvetőbb didaktikai követelmények hiánya miatt. A nagyobb baj az, hogy a következő tanév egységes tankönyv vagy jegyzet nélkül indul. Félreértés ne essék. Nem a szerzők elmarasztalásáról van itt sző. Példáink és tapasztalataink azt mutatják, hogy nem oldottuk meg a "mit" és "hogyan" kérdését a levéltári kezelői képzésben. Ebben egyformán ludas az eredeti túlméretezett tantervi elképzelés is, s annak egyoldalú, elsietett reformja is. Jóllehet jó irányban mozdította ki holthelyzetéből a képzést, de csak egyfelé tekintve. Tul a jegyzetválságon, nyilvánvaló lett, minden a helyi gyakorlaton múlik. Kérdés: valóban minden, s megnyugtató-e igy? A kőszegi képzés gyakorlata, írás- és szóbeli záróvizsgák Kőszegen, Pásztón és Vácott az oktatás gyakorlatában nyilvánvalóan a sokféleség valósult meg. Valamennyien kísérleteztünk. Azt tesszük ma is. Abban a reményben, hogy ez a mi gyakorlatunk végül is szilárd tantervi alapot szül. A kezdet nagyon nehéz volt. Először túlzott igényű tanmeneteket készítettünk magunk is. Ráadásul az egész oktatást uralta az elmélet. Sokan azon a nézeten voltak, hogy eleve a gyakorlatból kell kiindulni. Nos, a levéltári gyakorlatra igazán nem lehet elmondani, hogy megél az a maga lábán is, elmélet nélkül. Enélkül reménytelen vállalkozásnak tűnik minden. Az is. A levéltárak és irattárak nyelve, zsargonja csak a nehézségeket növelte. Egy múzeumi tárgy leírása, egy könyv címleírása és bevételezése bizonyos értelemben egyszerűbb feladat egy levéltári irat meghatározásánál. Bármely kerámiaváza, bármely szakkönyv közelebb áll a tanulókhoz ebből a szempontból, mint a legegyszerűbb szerkezetű szerv egyetlen iratának meghatározása. A legfontosabb kérdéshez jutottunk: milyen elméleti ismeretekre van szüksége a levéltári, irattári kezelői képzésben résztvevőknek ahhoz, hogy valamely sorozat vagy regisztratura egyetlen darabját megnyugtatóan elemezni tudja? Mindenekelőtt irattani és szervtörténeti ismeretekre. Ezzel közelebb jutottunk a "mit" oktassunk kérdésének megválaszolásához. Ebben feltétlenül egységet kell teremteni: uj tantervi célkitűzések, központi tanmenetek és jegyzetek segítségével. A "hogyan" tanítsuk meg dolgában döntsön belátása és helyzete szerint az illetékes szaktanár. 514