Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 3. szám - Hajdu Lajos: Írás, könyv, értelmiség: gondolatok Jakó Zsigmond tanulmánykötetéről / 435–448. o.

Valamivel később rendkivtil meleg szavakkal mutatja be Jakó az olvasónak dalnoki Teleki Mihályt is, aki "szülő kedves nemzetéhez vonszó indulatból" és "az ifjaknak felségül és ére" hagyta a kollégiumra 711 kötetből álló tékáját. Teleki ügyvédkedő nemes, egyszerű székely ember volt, aki a XVIII. századi Erdélynek — a tudományos közvélemény által még nem ismert — kitűnő kodifikációs munkása, a nagyhírű ügyvéd, Simon János mellett tanulta ki a szakma fogásait, de gondosan megőrzött kolozsvári kollégiumi jegyzetei is az oktatástörténet becses dokumentumai. Teleki kevés pénzét arra használta fel, hogy gyűjteményét okosan megalapozza, majd körültekintően gyarapítsa. Könyvei tanúsága szerint Teleki Wolff, majd később II. József követője volt, könyveit elsősorban kőtyavetyéken (aukciókon) vásárolta, igy került birtokába több, magas beosztású bécsi főtisztviselő — egyebek között Gerhard van Swieten — könyvtárának számos darabja. Teljes mértékben igazat kell adnunk a tanulmány szerzőjének (aki missilis-anyag alapján rekonstruálta a gyűjtő életpályáját is): e könyvtár valóban régi gazdája intellektuális fejlődésének hü tűkre, megmutatja, "hogy egy haladni vágyó világi értelmiségi milyen szellemi útravalóval szereikőzhetett fel az erdélyi kálvinizmus legjobb szellemi központjaiban", — de azt is, hogy "mit recipiált abból az újból, amit Bécs kinált számára" Jakő e tanulmányának alkotói szépségeiből már csupán egyet szeretne felvillantani a recenzens — nem azért, mert többre nem lenne lehetőség, hiszen a szerző minden bekezd és be ^gyönyörködteti olvasóját az adatok ökonomikus felsorakoztatása után levont mesteri következtetéseivel — ez pedig a Gyulay (Lajos)-téka értékelése. Gyulay Lajosnak Döbrentei Gábor volt a nevelője és élete folyamán — minthogy anyagi helyzete ezt megengedte — kb. 4000 kötetes szép könyvtárat gyűjtött össze, ugy, hogy könyveinek kb. 60%-a volt az idegennyelvü munka. E téka könyvei között XV. századi ősnyomtatványoktól kezdve korának értékes szak- és szépirodalmi terméséig számos történelmi, jogi, filozófiai és szépirodalmi mű volt található. A gyűjtemény különlegességét azonban az adja meg, hogy a gyűjtő a korabeli újságokon, folyóiratokon kivül az alkalmi gazdasági, színházi és zenei vonatkozású nyomtatványokat is gondosan megőrizte. Csak az tudja, aki ilyen kérdésekben már kutatott, hogy ez az irodalom mennyire "hiánycikk" a kutató számára és hány meg hány apró, de lényeges adatot közvetíthetnek ezen alkalmi nyomtatványok a tudomány számára. A gyűjtemény másik értéke: megmaradt 140 kötetes (!) naplójában a ráérő főúr gondosan feljegyezte olvasmány-élményeit is, "igy aztán lépésről-lépésre nyomon követhető, hogy a fogékony lelkű fiatalember miként ismerkedett meg százada haladó áramlataival, szabadságeszméivel, miként jutott el a forradalom és 1849-ben a Habsburgok trónfosztását kimondó debreceni határozat támogatásáig". Igazat kell adni Jakó Zsigmondnak: "Gyulay Lajos könyvtárának és naplóinak párhuzamos tanulmányozása a nyomtatott betű nevelő és átalakító szerepének nem mindennapi példájával szolgál az erdélyi könyvtörténet számára". Hadd tegyük hozzá: ahogy Jakő bemutatja a könyvtártörténetben rejlő tudományos tanulságok levonásának lehetőségét és szükségességét, nem mindennapi példa a művelődéstörténet búvárai számára, olyan módszertani kincsesbánya, amelyet minél előbb meg kell ismertetni minden könyvtárossal, de tanítani kellene a történészképzésben is. Az írástörténet szociológusa Szólni kell végül néhány szót a kötet értelmiség- és irástörténeti tanulmányairól -r és a recenzens itt zavarban van. Elsősorban azért, mert formailag három fejezetre tagolódik ugyan a kötet, lényegében azonban a téma, a feldolgozásánál érvényesülő 446