Levéltári Szemle, 27. (1977)
Levéltári Szemle, 27. (1977) 2. szám - LEVÉLTÁRI TECHNIKA - Borsa Iván: A technikai fejlesztés feladatai / 347–358. o.
gyományos levéltári anyaggal azonos szinten biztositják ezeknek az uj dokumentumoknak a megőrzését és a kutatás számára történő hozzáférhetővé tételét. Az alábbiakban igen nagy vonalakban adunk áttekintést a fejlődésről, a jelen helyzetről és az előttünk álló legfontosabb feladatokról. 1.2.1 A mikrofilm Magyarországon a Magyar Országos Levéltár úttörő szerepet játszott a mikrofilm alkalmazásában. 1935-ben megkezdte állományának kiegészítését külföldön és vidéken végzett mikrofilmezésével, s ezzel európai viszonylatban is az élre került. Az 1959-1960-ban végrehajtott fejlesztéssel az Országos Levéltár még tartotta helyét az európai élvonalban, de további technikai fejlesztés hiányában, a kapacitás visszafogásával európai helyünket már csak a "középmezőnyben" tudjuk tartani. Minthogy e téren vannak legnagyobb hagyományaink és legnagyobb tapasztalataink, szinte természetes, hogy ezen a téren látjuk a legtöbb tennivalót is. A mikrofilmezés terén azonban azért is több kérdés merül fel, mert a mikrofilm a hagyományos levéltári anyag megőrzése és kutathatósága terén egyaránt fontos, immár nélkülözhetetlen szerepet tölt be. 1.2.11 A mikrofilm jogi elismerése A mikrofilmezés terjedését az iratképző szerveknél ma Magyarországon jelentős mértékben akadályozza az a körülmény, hogy az eredeti dokumentumok mikrofilmezése esetén az eredeti továbbra sem semmisíthető meg előbb, mint az előirt megőrzési idő. A kérdés jogi szabályozása egyre sürgetőbbé válik. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság már készíttetett tanulmánytervet az ügy rendezésére, de uj jogszabály (jogszabályok) készítése még késik. Szó van arról, hogy az 1957. évi IV. törvényt az államigazgatásról módosítani fogják és ennek keretében államigazgatási területen kimondják a mikrofilmezett igazgatási iratok esetében, hogy a mikrofilm az eredetit pótolhatja. Ilyen vagy hasonló elvi deklarációk előbbre fogják vinni a mikrofilm jogi elismerésének kérdését, de teljes megoldást csak az fog jelenteni, ha az 1969. évi levéltári tvr. végrehajtása ügyében intézkedő minisztertanácsi rendelet és annak az iratkezelés ügyében intézkedő mellékletét oly értelemben fogják módosítani, hogy bizonyos esetekben rövidebb lesz a megőrzési határidő, ha az iratanyag mikrofilmen van és olyan megkülönböztetés is születik majd, hogy egyes, eddig nem selejtezhető és levéltárba adandó iratkategóriák a jövőben mikrofilmen is levéltárba adhatók lesznek. (Elképzelhető lesz olyan eset is, hogy eddig a levéltárak nagy terjedelmük miatt lemondtak egyes iratkategőriák megőrzéséről, de a jövőben ezeket mikrofilmen szívesen átvennék. Pl. népszámlálási összeiróivek.) Erre a módosításra a levéltári területnek fel kell készülnie, mert elvi állásfoglalások megtörténte után a selejtezési utasítások ilyen irányú átdolgozását számos államigazgatási szerv, vállalat stb. fogja szorgalmazni. 1.2.12 Uj mikroformák alkalmazása A levéltári szolgálatban legjobban bevált mikroforma a 35 mm-es tekercsfilm. Ennek perforálatlan és egyre csökkenőbb arányban perforált változatát minden mikrofilmező berendezéssel rendelkező levéltárban megtaláljuk az egész világon. Az elmúlt 5-10 évben egyre több, elsősorban technikailag fejlett vagy gyorsan fejlődő ország levéltáraiban megjelent a 16 mm-es tekercsfilm és a mikrofilmlap (microfiche), éspedig a 35 mm-es tekercsfilm mellett. Egyre több fel351