Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 2. szám - ÉVFORDULÓK - Kormos László: Utóhang "Mohács emékezeté"-hez / 337–341. o.

gyászverseket Joannes Antonius Cassoviensis, Erasmus barátja, Clemens Janicius, VII. Kelemen pápa által borostyán koszorút nyert költő, Anselmus Ephorinus, aki V. Károlytól nemességet kapott, s Langussal és Eckiussal jő barátságban volt. Nem maradt ki a sorbői a krakkói Stanislaus Glandinus, Lengyelország "Fiscusa", aki verset szerzett Zápolya és Izabella esküvőjére, és Joannes Rosinus, aki szintén "jeles tudományú" költő volt. A XVIII. századvégi források gazdagságáról nyerhetünk tudósítást Weszprémi által, aki az ujabb kiadás bevezetőjéhez csatolta Domokos Lajos debreceni főbírónak a "Pannóniáé Luctus"-ről irt levelét, melyet az alábbiakban közlök: Recensio Critica Luctus Pannóniáé, editionis Vindobonensis nuperae ab Ephemeridum Hungaricarum Scriptoribus procuratae, in forma Epistolari nunc ad Editorem directa hunc in modum: Tellyes Bizodalommal való Nagy Jő Uram, Doctor Uram! A Magyarok Gyászszát minekutánna megolvastam, nagy köszönettel viszszaküldöm. A Könyvnek titulussát, ugy tetszik mintha olvastam volna valahol; de magát nem tudom hogy láttam volna. Ha az Ur Doctor Uram kívánja tudni, mit gondolok felőlié? azt is megmondom. Ha tsak ugy nézzük is, mint ritkaságot, és Nemzetünket illető régiséget, méltő volt újra kinyomtatni. A mi régi Eleink olly keveset írtak a magok dolgairól, és abbul is a mit irtak, olly kevés maradtmeg Hazánknak számtalan romlási közt, és Nemzetünknek boldogtalan állapot ja miatt, de kivált a Mohátsi Veszedelem olly keveset hagyottmeg; hogy valamit tsak találhatunk, azt mind ki kellene nyomtatni, hogy hova tovább jobban el ne enyészszen, és legalább a mostan élőket megmentsük a gondatlanságnak és tudatlanságnak gyalázattyátul. Lehet ollyan írás, a mellyben mikor tsak magában olvassuk, kevés factumot és környülállásokat látunk; de mikor azt más Írásoknak szavaival egybevettyük, és sorba állítjuk, akkor látjukmeg, melly szükséges és fontos dolgok vágynak azokban mintegy elrejtve, mellyeket másunnan nem tudhattunk volna; a mint ezt a Processusokban gyakran tapasztalják a jő Prókátorok, mikor a régi Leveleknek egybevetésébUl a factumot kidolgozzák, és világosságra hozzák; mert hogy éllyek ezzel az alkalmatossággal egy dolognak megemlítésére, melly Nemzetünknek nem kevés diszire szolgál, voltak és vágynak a mi Pesti Prókátoraink közt ollyan derék emberek, a kik az effélékben is ollyan remekeket adtak, hogy a Tudósoknak akármelly Historica Disqisitiői közzé oda illenének, és a mellyeket sem a Londoni, sem a Berlini Fő Prókátorok és Juristák vagy Historicusok sem szégyenlenének, tsak azt a Világ nem tudja-, mert senkinek sints gondja reá, hogy az illyeneket kinyomtattatná: az Idegenek pedig, a kik másképpen is igen hajlandók arra, hogy a Magyarokrul és dolgaikrul mentül tsekélyebben itéllyenek, nem is tarttyák méltónak, hogy az illyenekbe beletekintsenek, és valamit jól megvisgállyanak, hanem tsak futva isznak a Nilusbul, mintha Magyar Ország tele volna Crocodilussal, ugy hogy a külsőknek Magyar Orszagrul való írásaiban ritkán találni valamit, a mi talpára esett volna. De más is jut eszembe, a mi éppen ide való. Jóllehet a régi íróknak nagy szükiben vagyunk; de nem vagyunk a régi Leveleknek; mert a Jószágokrul akkor is kellett Leveleket irni, mikor Könyveket s Krónikákat nem irtak. Sok Famíliáknál megmaradtak a Levelek, vagy magoknál, vagy a Káptalanokban és Conventekben, mert azoknak jobban gondját viselték, mint a Könyveknek. Háborús időkben, ha semmijét meg nem 338