Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 2. szám - Dóka Klára: Az Országos Vízügyi Szaklevéltár munkájáról / 273–278. o.

Dóka Klára: AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI SZAKLEVÉLTÁR MUNKÁJÁRÓL A Kulturális Minisztérium 1977. február 17-én 26.167/77. IX. sz. alatt hozzájárult, hogy az Országos Vizügyi Hivatal a vizügyi ágazat államigazgatási szerveinek, intézeteinek, vállalatainak működése során keletkezett és a jövőben keletkező történeti értékű iratoknak őrzésére szaklevéltárat létesitsen. Szaklevéltárak szervezése — az általános levéltárak zsúfoltsága miatt — egyre sürgősebb feladat. Ez főként olyan ágazatoknál fontos, ahol nagymennyiségű irattári anyag keletkezik, és a megőrzésre érdemes iratok aránya jelentős. A vizügyi ágazat iratainak együttes őrzését indokolja az is, hogy a szakigazgatási szervek illetékességi köre nem esik egybe a megyehatárokkal, és előfordul az, hogy egy-egy vizügyi igazgatóság területi szervei három levéltár illetékességi körébe tartoznak. A vizügyi iratanyag külön kezelése igen régi előzményekre vezethető vissza. A 19. sz. elején meginduló, a folyók teljes hosszára kiterjedő felmérések idején problémaként jelentkezett a keletkező térkép- és irásos anyag elhelyezése. A térképezés, folyószabályozás irányitója az Építészeti Főigazgatóság, illetve a keretein belül önállósult Hajózási Igazgatóság volt. A Hajózási Igazgatóságot 1822-ben átalakították. Az átszervezést Szvoboda János épitési igazgató hajtotta végre, aki műszaki tudással és helyi ismeretekkel kevéssé dicsekedhetett, de jó szervezőnek bizonyult. A Hajózási Igazgatóságnak adott utasításaiban gondolt az iratok elhelyezésére is. 1822. márc. 19-én, a hajózási felügyelő számára készült instrukcióban ugyanis elrendelte, hogy létesítsenek "Navigations-Archív"-ot a felmérések során keletkezett tervek, térképek, iratok, a munkával kapcsolatos helytartótanácsi rendeletek és utasítások őrzésére. (1) 1845-ben az anyag kezelésére már külön személyzetet alkalmaztak, az öszszegyült térképek értékét több százezer ezüstforintra becsülték. Mivel a szintezési munka során felhasználták a korábban készült helyszínrajzokat is, az anyagba — elvétve — a 18. sz. végéről származó darabok is bekerültek. A gyűjteményt az első évtizedben a Hajózási Igazgatóság, majd az abszolutizmus kori építészeti hatóságok kezelték, de nem olvasztották be saját irattárukba. Mivel az anyag tartalmazta a folyók vízrajzi leírását és az első rendezési terveket, nélkülözhetetlen volt a 19. sz. második felében végrehajtott szabályozási munkákhoz. A 19. sz. végén, 20. sz. elején a gyűjtemény tovább bővült. Ide kerültek a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium, Földmüvelésügyi Minisztérium, Kereskedelmi Minisztérium felügyelete alatt álló, egy-egy vízépítési munkát irányító helyi kirendeltségek iratai is. (Pl. Sajőcsatornázási Kirendeltség, Dunaszabályozási Felügyelőség.) Az anyagot 1929-től a Vízrajzi Intézet gyarapította. Az iratokat, térképeket tárgyi csoportosításban kezelték, kiegészítve azt saját irattárukból kiemelt, történeti értékűnek ítélt iratokkal. Az iratanyag terjedelme kb. 50 fm volt. 1952-ben a gyűjteményt — meglehetősen szerencsétlen eljárással — kettéválasztották. A térképek jelentős része, a feudáliskori iratok az Országos Levéltár birtokába kerültek, és velük együtt a kirendeltségek iratainak egy része is. (2) A Bega, Kulpa, Sajó szabályozásá273