Levéltári Szemle, 27. (1977)
Levéltári Szemle, 27. (1977) 1. szám - KRÓNIKA - Kanyar József: Országos konferencia Kaposváron az iskolák és a levéltárak együttműködéséről / 241–244. o.
Farkas Gábor levéltárigazgatő (Székesfehérvár) a levéltárak kedvezőtlen lehetőségeinek javitását sürgette felszólalásában. Gál József marcali középiskolai tanár ismételten aláhúzta annak igazságát, hogy nincs történelemtanítás helytörténet nélkül, s ehhez a munkához — az eddigi támogatáson tul — a levéltárakban kutatő történelemtanárok kedvezőbb anyagi és erkölcsi támogatását kérte. Simonffy Emil, a Zala megyei Levéltár igazgatója a levéltári munkák gondjairól szólt. Hangsúlyozta a levéltárosok és pedagógusok együttműködését nemcsak a kiadványok felhasználásában, hanem a kiadványok elkészítésében is. A tanácskozás nem hozott határozatokat, s nem dolgozott ki központi ajánlásokat. Nem is ezt tekintette feladatának. Varga János, a Kulturális Minisztérium Levéltári Igazgatóságának vezetője a vita lezáratlanságát, a további együttgondolkodásra és együttmunkálkodásra ösztönző jellegét emelte ki. Egyes összefüggéseket kiemelve hangsúlyozta, hogy bár a levéltár nem elsődlegesen oktatási funkciójú intézmény, miután azonban a nevelés az egész társadalom Ugye, ebből a munkából a társadalom minden intézményének, az eddigieknél nagyobb részt kell vállalnia. Világjelenség a "nyitottság" társadalmi igénye is, amelyben a levéltári tudományos műhelymunkának mindig frissítő hatásúnak kell lennie. Eredményesnek és gazdagnak ítélte a két napos tanácskozást a tekintetben is, hogy az, a levéltárak alapvető funkcióját tiszteletben tartva, tekintette át az iskolák és a levéltárak együttműködésének ujabb módozatait, eszközeit és lehetőségeit. A továbblépést az elhangzottak differenciált értelmezése és a helyi, tárgyi és személyi feltételekkel számoló, gyakorlati végrehajtása jelentheti. A konferencia programját a hazai levéltárak kiadványaiból rendezett kiállítás, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium irodalmi színpadának és a Fonőmunkás Kisszinpadnak levéltári dokumentumokból összeállított műsora, valamint a hajdani zselicszentjakabi bencés apátság romjainak a megtekintése és a Levéltár látogatása egészítette ki. A Magyar Történelmi Társulat — a konferencia teljes anyagának tervezett közreadásával — minden érdeklődő szakember részére hozzáférhetővé kivánja tenni az ott elhangzottakat. 244