Levéltári Szemle, 26. (1976)
Levéltári Szemle, 26. (1976) 1. szám - Szőllősy László: A 150 éves Akadémia Könyvtára és Levéltára / 59–62. o.
SzöllSay László: A 150 ÉVES AKADÉMIA KÖNYVTÁRA ÉS LEVÉLTÁRA Az Akadémia Könyvtára ez évben ünnepli fennállásának 150 éves évfordulóját. Alapitásának ideje — egy évtől eltekintve — egybeesik a Magyar Tudományos Akadémiájával, de az alapitás elhatározásának körülményei is hasonlóságot mutatnak. Ismeretes, a XIX. század elején kezdett erősödni az a gondolat, hogy a polgári átalakulás segithet az ország akkori elmaradottságán, és a reformmozgalom élére álló Széchenyi István az országgyűlési követek pozsonyi összejövetelén birtokai egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Az Akadémia Könyvtára alapjait pedig Teleki József gróf rakta le azzal a jelentős értékű, mintegy 30 000 kötetes családi könyvtárával, amelyet az 1826 március 17-i országgyűlésen a szervezendő Magyar Tudós Társaság számára felajánlott. Az alapitás feltétele ily módon adott volt, azonban hosszú ideig gondot jelentett a könyvtár elhelyezése, állományának rendezése, végűi is 1844-ben kerülhetett sor a könyvtár hivatalos megnyitására. Az Akadémia Könyvtára alapitásának célja "a nemzeti nyelv, illetőleg a tudományok művelése" volt. Ezt a feladatot a könytár az első időszakban csak korlátozott módon töltötte be azáltal, hogy az akadémikusok és egyéb kutatók számára biztositott helybenolvasást, kutatási feltételeket és kölcsönzést. A szocialista társadalmi viszonyok között teljesedett ki végül is a könyvtár tudományos tevékenysége és a felszabadulástól kezdve céltudatosan szolgálja, sajátos módon segiti a tudományok müvelését és érvényesülését. A tudomány szerepének és jelentőségének növekedésével az Akadémia Könyvtára szervesen közreműködött a kultúrpolitika alakításában, céljának és fő tevékenységi körének tekintette a magyar tudomány és kultúra szolgálatát. A társadalmi előrehaladás utján folytatja mindazokat a haladó törekvéseket, amelyek előbbre viszik a magyar nép tudományos és kulturális felemelkedését, egyben a szocialista tudomány és kultúrpolitika szellemében sajátos könyvtári és tájékoztatási eszközökkel segiti a Magyar Tudományos Akadémiát feladatai megoldásában. Ez utóbbi hangsúlyt érdemel azért is, mert a Magyar Tudományos Akadémiának legfőbb hivatása a tudományok müvelése, tevékenységének meghatározója az, hogy milyen tudományos eredményekkel járul hozzá a tudományok fejlesztéséhez, különösen hazánk szocialista építéséhez. Az Akadémia Könyvtára alapítása óta gyűjtőhelye a magyar szellem és nemzetközi tudományosság alkotásainak, igy különösen a kódexek, értékes kéziratok, ősnyomtatványok, a magyar tudomány és irodalom élő múltjának és jelenének dokumentumai mellett gyűjteményébe tartoznak a monográfiák, a szöveg és forráskiadványok, a kézi és segédkönyvek, továbbá a korszerű kutatás legfontosabb ismertető eszközei a periodikák, de általában minden olyan kiadványfajta, amely elősegíti a tudományos kutatómunkát. Gyűjtőköre a tudományos kutatás tervezésére, szervezésére vonatkozó, egyrészt általános, másrészt különleges gyűjtési területekre, ezeken belül fő-, illetőleg mellékgyüjtó'körre tagolódik. 59