Levéltári Szemle, 26. (1976)

Levéltári Szemle, 26. (1976) 2–3. szám - Komjáthy Miklós: Ila Bálint (1903–1975) / 281–284. o.

nagybirtok történetére. Kutatásaival párhuzamosan előadásokat is hallgatott a bécsi egyetemen s dolgozott Dopsch professzor szemináriumában. Kunszentmiklős, az Eötvös Kollégium s az ősi gárda palotában eltöltött, két nagyhatású, felejthetetlen esztendő után 1929-ben lépett ki az életbe Ila Bálint. Előbb a Budapesti Egyetemi Könyvtárban, majd az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központban gyakornokoskodott, mignem 1930. április 14-én I. oszt. levéltári segédtisztté nevezték ki az Országos Levéltárban. Csaknem teljes négy évtizedet szolgált a magyar állam archívumában, megjárván a hivatali ranglétra majd minden fokát az osztályvezetői posztig. Levéltári pályafutása kezdetén és végén a Középkori Gyűjteményben dolgozott, közben 1935-től, amikor megérkezett az Országos Levéltárba az első Leica-készülék, a levéltári mikrofilmezés elméleti és gyakorlati problémáival foglalkozott. Saját megállapítása szerint, legtermékenyebb esztendeiből több, mint két évtizedet forditott erre a munkára. Megszervezte a Mikrofilmező Csoportot és megalkotta a Filmtárat. Főbb adataiban ilyen volt Ila Bálint hivatali pályafutása. Tizenhatesztendős diákként érte meg a Monarchia összeomlását. A Horthy-korszakban érett férfivá és tudóssá. Alkotó ereje teljében volt, amikor az uj, immár végleges korszakforduló elsöpörte a régi világot, hogy megnyissa az utat egy kiegyensúlyozottabb társadalmi, politikai rend előtt. Ila Bálint az életpályáját kettéosztó korszakok egyikében sem érezte igazán otthon magát. Elidegenedett mindkét társadalmi rendtől, sőt tulajdonképp bele sem illeszkedett egyikbe sem. Teljesen munkájának élt, barátokat is csak munkáján keresztül szerzett, szinte hermetikusan zárt családi életén túli kapcsolatait is embertársaival munkája teremtette meg. Ha a szociológia az asszimiláció és disszimiláciő fogalmát nem foglalta volna le a nemzetbe olvadás s az onnan kiszakadás folyamatának jelzésére, azt mondhatnám, Ila Bálint csakhogynem disszimilánsként élt a Horthy-korszak társadalmában, de élt a mi mostani társadalmunkban is. Idegenkedése, amelyet csak fokoztak kevésbé érzékeny lelkű pályatársaitól elszenvedett tüszurások is, megmagyarázható egy, elsőrenden más osztályokból rekrutálódott értelmiséggel szemben. De mi magyarázza beilleszkedni nem tudását a szocialista társadalomba? A magyarázatot, sajátos módon, részben éppen társadalmi helyzetében találhatjuk meg. Akkor ui., amikor a Horthy-világgal szemben érzett szociális elégedetlensége, egyéni életének szűk körét túllépve, társadalmi szinten fogalmazódott meg, az uralkodó politikai irányzatok hatására, kritikája jobboldali szinezetet nyert. így történt azután, hogy a magyar népnek ez a nemzetét mindenek fölött szerető, hü fia az uj társadalmi rendben is, amely éppen az ő osztályát kivánta fölemelni, amely azonban nem hunyt szemet korábbi, korszerűtlen, téves nézetei felett, egy kicsit kívülállóként élt. Mindebből azonban, s ha Ila Bálint életének mérlegét megvonjuk, ez a döntő, a társadalomra semmi rossz nem következett, annál több jó. A magába forduló Ila Bálint, minden percét jól kihasználva, végtelen szorgalommal csak levéltári feladatai megoldásának és tudományos munkásságának élt. 1958-tól a Középkori Gyűjteményben több, mint 20 000 regesztát készített-, ezzel oly mértékben könnyítette meg az Országos Levéltár legértékesebb állagának kutatását, mint eladdig senki. Tudományos irodalmi működése, ugy lehet, még levéltári hivatali tevékenységénél is gazdagabb és eredményesebb volt. Dolgos élete során több tucat önálló kötete, tanulmánya, cikke, beszámolója, bírálata, ismertetése jelent meg, közöttük nem egy, tartalmi és műfaji szempontból jelentős alkotás. Tudósi pályájának szép volt mindjárt indulása is. Doktori értekezését ("A Szent Györgyi és Bazini grófok birtokainak kialakulása") a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság folyóirata, a Turul 282