Levéltári Szemle, 26. (1976)
Levéltári Szemle, 26. (1976) 2–3. szám - KRÓNIKA - Móra Magda: Az 1975. évi Soproni Diáknapok helytörténeti pályázatáról: a Fejér megyei pályaművek bírálatainak tükrében / 263–270. o.
hezen hozzáférhetővé a mások emlékei, amelyeket nem tudnak élményekkel megközelíteni, igy ha leirják élettelenné válnak, elszintelenednek? Talán az igazán jó elbeszélők maguk irják meg visszaemlékezéseiket, vagy éppen hallgatnak? Lehet, hogy a konkrét adatok, a pontos számszerüség, a statisztikák, a grafikonokban kifejezhető fejlődési ut kimutatása jobban vonzza korunk diákjait. Sőt az is valószinü, ami dicsérendő is, hogy saját falujának kifejlődése, iskolája, könyvtára, termelőszövetkezete, vagy az óvoda, ahova maga is járt, közelebb áll a mai középiskoláshoz. Bennünk, levéltárosokban egy kicsit az elsődleges források kutatásának problémája is felvetődött. A levéltárak a középiskolás pályázatokhoz szorosan vett levéltári anyagot, azaz nem publikált iratot, nem adhatnak. Ugyanakkor, ha a tanuló körülményei révén hozzájut olyan levéltári anyaghoz, amely még az iskola, tsz, vállalat vagy intézmény saját irattárában megtalálható, szerencsésebb helyzetben van, mint az a diák, aki a megyei levéltárhoz fordul és onnan vár segitséget. Mig a levéltárosnak a LÜSZ értelmében el kell utasítania, az iskola igazgatója, vagy a tsz főkönyvelője jó lelkiismerettel támogathatja a kutató diákot. Ugy érezzük tehát, hogy a tanulók esélyei már az alapoknál, a források megszerzését tekintve sem azonosak. A másik elgondolkoztató kérdés a tanári eligazítás problémája. A dolgozatokat gondosan átnézve kiderült, hogy a tanár — több esetben — a témához semmi eligazítást nem adott, sőt az elkészült dolgozatot nem is látta. — Olyen gépelési és helyesírási hibák maradtak a beadott szövegben, hogy ellenkező esetben nem történhetett volna meg. — Másutt viszont a tanár észrevehetően gondos eligazítása meglátszik a felhasznált források feltüntetésén, sőt az egész munka szerkezeti felépítésén is. Ez a két utolsó kérdés különösen azért fontos, mert éppen az egyformán tehetséges és szorgalmas, kutatásra egyformán rátermett tanulók között teremt elonyösebb, illetve hátrányosabb helyzetet, eredményez jobb, vagy rosszabb helyezést, egyeseknek indokolatlan önelégültséget, másoknak alaptalan sikertelenség-élményt okozva. 270