Levéltári Szemle, 26. (1976)

Levéltári Szemle, 26. (1976) 1. szám - Kiss Géza: A levéltári olvasókönyvek és a történelemtanítás / 23–32. o.

lázadtak Péter király ellen, gonosz halálra adták mind a németeket és olaszokat, akik Magyarországon szétszórva mindenféle hivatalt viseltek." (3) A Képes Krónika ezen sorait országszerte használják ugyan kartársaink, de e sorok éppúgy többet, helyit, közelit jelentenek, a békési diákoknak, mint a Koppány lázadására vonatkozóak Somogyban, Veszprémben. Állandó nevelési célunk a rablóháboruk és a nyomukban járó vandál pusztítások elitéltetése. A háború vért, életet kivánő anyagi értékeket pusztító vihara számtalanszor végigsepert hazánk tájain, s elitélendő, szomorú példákért nekünk igazán nem kell a szomszédba mennítk. De mennyire más lesz a nevelési hatás, ha ma is állnak, ismertek azok a falak, amelyeket egykor meggyalázott a garázda ellenség... vagy ha azért nem emlékeztethetnek apáink munkás életére, mert gonosz kezek lerombolták őket. Ugyan milyen lélekkel hallgathatja a debreceni, a Hajdú megyei diák azokat a szavakat, amelyeket Rabutin 1707 januárjában Debrecen városában végbevitt pusztításairól jegyzett fel a debreceni tanács? ".. .minden teli vermeink üresen maradtak. Templomaink megmocskoltattanak, az öregben élést tartottanak, a prédikáló szék fedelét lerontották, oldalait bevagdalták, a székeket kihordották, a birák, prédikátorok székeit teljesen elbontották, darabjai sem kerültenek meg. A tornáczokban és a tornyokban lovakat tartottanak, tüzeltek, elfüstölték, motskolták, az holdat is az toronybul, amely az órával fordult, elvitték... A Piaczon lévő boltokban is hasonlóképpen lovakat kötöttek poltzait, asztalait feltüzelték, zárait, vasait leszedték. A város házainál és egyéb embereinél is nagy pusztítást, rontást tettének. A sok megdöglött marha mindenütt hevert az utcákon, udvarokon." (4) Ennek a részletnek a bemutatása után Hajdú megyében a tanárnak kell eldönteni, hogy beszél-e még a haza földjét dúló idegenekről, vagy inkább hallgat, és engedi, hogy a kor szava munkáljon a lelkekben... Ha csak ezt az egy megoldást alkalmaznánk is, mindenütt el lehetne érni, hogy történelemóráink gyakran száraz anyaga jófajta hazai izekkel gazdagodjék, s munkánkat eredményesebbé, magát a történelmet pedig vonzóbbá tegye a tanítványainkban fellobbanó érdeklődés. Hasonló anyagok helytől, s szükséglettől motivált következetes alkalmazásával el lehetne érni, hogy diákjaink bárhol járjanak is, ösztönösen keressék a mindenütt munkáló történelem emlékeit. Igaz ugyan, hogy korunk embere (minél fiatalabb, annál inkább) hamarabb veszi észre s jegyzi meg a látottat, mint a hallottat, de ettől függetlenül gyakran előfordul, hogy a legjobb rézkarcnál is emlékezetesebb leirást találunk valamelyik olvasókönyvünkben. Somogyiak, veszprémiek, a török világot tárgyalva például igen jól teszik, ha legalább egy pillanatra ráirányitják tanítványaik figyelmét a Balatonra, amely már akkor is összekötötte a két megye annyira elütő tájait, és szépségével ámulatba ejtette a sok földet bejárt török utazót is. (Arról itt ne beszéljünk, hogy a magyar védők számára sem volt közömbös, hogy milyen az a táj, amelyért vérüket hullatják.) Olvassuk csak, hogyan emlékezik balatoni látogatására Evlia Cselebi: "Kanizsa és Koppány váraktól nem messze — irja — ... egy nagy tó van, amely keletről nyugatra hosszában terül el... Négy oldalán erős várak vannak. Insallah! azokat a várakat majd mind leirom aszerint, amint láttam... Olyan tiszta vize van 30