Levéltári Szemle, 25. (1975)
Levéltári Szemle, 25. (1975) 1. szám - Kadácsiné István Sarolta: A tanácsi mezőgazdasági szakigazgatási szervekre vonatkozó jogszabályok ismertetése, 1950–1955 / 93–108. o.
Kadácsiné István Sarolta: A TANÁCSI MEZŐGAZDASÁGI SZAKIGAZGATÁSI SZERVEKRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK ISMERTETÉSE 1950-1955 A tanácsi igazgatás megszervezése politikailag és szervezéstechnikailag is hatalmas munkát jelentett. 1950. május 18-án kihirdették a helyi tanácsokról szóló 1950. évi I. törvényt . A tanácsokat a korábbi igazgatási egységek szerint megye* járás, város, község - hozták létre, s működési körük is ezekre terjedt ki. Végrehaj tó-intézkedő szervük a végrehajtóbizottság hivatali szervezete keretében - szakigazgatási ágak szerint - egy-egy osztály lett. Az osztályok számát és ügykörét a helyi végrehajtó bizottság javaslatára a megyei tanács végrehajtó bizottsága, illetve a Minisztertanács állapította meg. Az osztályvezetőt és az alkalmazottakat a helyi tanács vb. nevezte ki. A községekben azonban az osztályok szervezését célszerűtlennek találták. A tanácsi szákigazgatási szervek irányítása kettős alárendeltségű lett. A törvény végrehajtásáról több minisztertanácsi rendelet - 143/1950; 160/1950; 196/1950; 254/1950 gondoskodott, de erre csak a mezőgazdasági ágazat konkrét vizsgálatánál kívánok kitérni. Itt hívom fel a figyelmet a 161/1950. (VI.14.) MT. sz. rendeletre, mely szerint a megyei tanács vb» osztályvezetőinek kinevezéséhez a szakminiszter, a járási-, városi osztályvezetők és egyes községi tanács vb. alkalmazottak - így az állatorvos - kinevezéséhez is a felettes végrehajtó bizottság előzetes jóváhagyására volt szükség. A 143/1950. (V.18.) MT. számú - a megyei tanácsokról szóló - rendelet szerint a vb. látja el többek között az addigi mezőgazdasági igazgatóság, a megyei földhivatal., az állami mezőgazdasági gépüzem megyei alközpontja stb. teendőit. A mezőgazdasági igazgatás területén a szakigazgatás helyi feladatait a mezőgazdasági osztály végzi. A tanácstörvény megjelenéséig megyei szinten a mezőgazdasági igazgatás fő helyi szerve a mezőgazdasági igazgatóság volt, amely osztályokra tagozódott. A Földművelésügyi Minisztériumnak küldött havi jelentések szerint - Fejér megyében - ezek az osztályok a következők voltak: 1. Terv- és üzemgazdasági osztály, feladata: tszcs-k segítése, üzemterv készítés, földműves-szövetkezetek részére engedély kiadás, 2. Személyzeti osztály, feladata: a párttal való kapcsolat, kádermunka, személyzeti ügyek, járási mezőgazdasági osztályokra beállítandó osztályvezetőkkel kapcsolatos ügyek, 93