Levéltári Szemle, 25. (1975)

Levéltári Szemle, 25. (1975) 2–3. szám - KRÓNIKA - Farkas Gábor: A Dunántúl településtörténete I. 1686–1768: beszámoló a székesfehérvári konferenciáról / 561–570. o.

Nemzetiségi Osztálya nevében üdvözölte a hallgatóságot. Ezután plenáris ülés következett, melynek előadását Ruzsás Lajos

: A Dunántúl társadalmi fejlődésének fo vonásai 1686-1786 cimmel tartotta. Az előadó a Dunántúlt övezetekre bontva vizsgálta; igy beszélt a Nyugat-, Kelet-, Közép- és Dél-Dunántúlról, melyek történeti sorsa - mint ismeretes -, a török időkben más és más volt. Rávilágitott arra, hogy a nagybirtok a XVIII. században kizárólagos ura lett a föld népének, s a közép- és kisnemesség is a nagybirtok árnyékában élt, sokan familiárissá lettek közülük (pl. Eszterházyaknak a Perczel, a Batthyányiaknak a Vojnits család). Elemezte a jobbágyság helyzetét, rámutatott a katonai rétegnek, a hajdúknak a lesüllyedésére, az egyes mezó'városi népeknek a földesúri kötöttségek alóli felszabadulási törekvésére. Foglalkozott az ellenreformáció dunántúli eseményeivel, a jobbágyság jogi helyzetével, rétegezettségével. Rámutatott arra, hogy ezekben az évtizedekben zajlik le a telepitések zöme, amelynek a gazdasági meggondoláson kivül politikai oldala is volt. A nagybirtokosok a századvégi és 18. század eleji nemzeti és antifeudális mozgalmakból azt a következtetést vonták le, hogy sem egysorsuakat, sem az egynemzetiségü lakosságot nem lehet ugyanazon helységben tartani. Ahelyett legalább két sorban lévő dolgozó réteg éljen egymás mellett (pl. örökös és szabad jobbágyok), mert ez esetben csekélyebb az ellenállás, hisz egyik réteget fel lehet használni a másik leszerelésére. Ugyanez áll a nemzetiségekre is. A német csendes, szelid természetű, a magyar rebellióra hajlamos, a rác vad természetű, tehát a településen belül is fontos a több nemzetiség, mert az kiegyenlítődést jelent. A plenáris ülés első korreferense Simonffy Emil volt, aki a Simonné Tiegelman Ilonával közös tanulmányt (A földművelési rendszerek változásai Somogy és Zala megyében a 18. sz. -ban) ismertette. Kifejtette, hogy a török hódoltság hatása Dunántúlnak e tájain még a 18. sz. elsó

/ felében is meghatározó. Adatokat az 1720 és 1728. évi összeírásokból merit. Megállapitja, hogy egynyomásos gazdálkodást a Muraköz és a délnyugati területek falvaiban fedezett fel, szinte összefüggő' övezetként, mig a legtöbb helyen a kétnyomásos rendszer az uralkodó. Ez utóbbi Somogy megyében szinte általános volt. A háromnyomásos rendszer pedig csak a század második felétol lesz általános. Tóth Tibor az 1720. évi összeirás adatai alapján vont le messzemenő következtetéseket Somogy megye társadalmi és gazdasági életére, majd T. Mérey Klára a Szigetvár török kézre kerülése utáni helyzetet bontotta ki korreferátumában. Elmondotta, hogy a nemesség a Felvidék vármegyéiben talált otthonra, de kapcsolatuk Dél-Dunántúllal sokáig nem szakadt meg. Ennek ellenére a török uralom utáni birtokelosztás során az egykori Somogy vármegye nemesei közül igen kevesen kapták vissza falvaikat, földjeiket. Kopasz Gábor Baranya megye elnéptelenedése a török hódoltság végén cimmel tartott hozzászólásban Evlia Cselebi, majd Ottendorf Henrik leirása alapján ad képet Dunántúlnak azon részeiről, melyekről az emiitett szerzők is irnak, majd 562