Levéltári Szemle, 25. (1975)

Levéltári Szemle, 25. (1975) 2–3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tökölyi István: A MÁV Igazgatóság irattárának története / 369–378. o.

is szerepet játszott. Jól rávilágit erre például az a tény, hogy a "Cir­cular" német, helyesebben latin eredetű szónak fordításaképpen a MÁV 1873. évi nyomtatásban megjelent kiadványai között az alábbi változatok­kal találkozunk: "kibocsátvány", "szolgálati rendelet", "körözvény", "körlevél", "körirat", "szolgálati meghagyás". Nem csoda tehát, hogy a vasúti szolgálat ellátására alkalmas magyar szaknyelvnek a kialakítá­sa ebben a korszakban vetette fel először magyar-német vasúti szak­szótárak készitését és kiadását is. Az 1871 májusában létrehozott "MA V Igazgatótanács" - alig nyolc­hónapos működése során - 15 vezető beosztású tisztviselő ellen indi­tott fegyelmi vizsgálatot. Köztük volt Stempf Károly igazgató is. A vád­irat szerint többek között: "Az államvasút pénztárából fizettetnek ma­gány természetű szolgálatok, sőt még gyengédebb természetű női szol­gálattételek is. " Október 20-án tartott Igazgatótanácsi ülésen Stempfet a miniszter rendelkezésére állásától felmentik (további szolgálattétel alól felfüggesz­tik) és az Üzletigazgatóság ideiglenes vezetésével Horváth Alajost biz­zák meg. A december 15-i igazgatótanácsi ülésen bejelentik, hogy Stempf szol­gálattól való felfüggesztését a minisztérium megszüntette, s öt négyheti szabadságra küldték. A december 22-i igazgatótanácsi ülés jegyzököny­vében: "Stempf Károly egyévi fizetés és működési pótlék, mint végki­elégítés engedélyezése mellett, jó szolgálati bizonyitvánnyal állásától végleg felmentetett. " 1874-ben a Stempf-ügy újból napirendre kerül. Több, mint 100 vád­pontra nézve hallgatják ki az 1868-1870-es évek gazdálkodására vonat­kozóan. Sok vádpont alól tisztázza magát, de ennek ellenére mintegy 40 000 forintnyi összegben elmarasztalják. A minisztérium a vizsgálattal nincs megelégedve. Megrovásban ré­szesiti a vizsgáló bizottság "tollvezetöjét" (jegyzőkönyv vezetőjét), Kun­hegyi Kamillt, - tehát nem a magas rangú bizottsági elnököt és tago­kat - azzal, hogy a bizonyítékokat nem tudta a bizottság rendelkezésé­re bocsátani. Rosszallását fejezte ki a Minisztérium az Igazgatótanács­nak is, mert a vizsgáló bizottságban olyan személyt is hagyott működ­ni, aki a vizsgálat tárgyát képező "állitólagos" visszaélések idején az Üzletigazgatóság számvevőségén dolgozott, tehát saját munkáját is el­lenőrizte - ha ugy tetszik - leplezhette. Ez lenne tehát a kapitalista Magyarország vasutépitési panamáinak légköréből kitörni akaró Magyar Államvasutak első üzemi éveinek ­ma felrajzolható - története. Ezek után került sor Horváth Alajos egyik fontos feladatára, az igaz­gatási szervezet és a vezetők jogállásainak megfelelő szabályozására, amit 1872. január 5-én fogadtak el. Ez volt a MAV első ügyrendi sza­bályzata. 371

Next

/
Thumbnails
Contents