Levéltári Szemle, 25. (1975)

Levéltári Szemle, 25. (1975) 1. szám - IRODALOM - Degré Alajos: Varga Endre: A királyi Curia 1790–1950. Bp., 1974. / 251–255. o.

se, nem nemesek bűnügyeinek fellebbezése, protestánsok házassági pereinek a városi, illetve megyei bíróságok hatáskörébe utalása), 1791-ben külön törvénnyel vezették be, másokat pedig (felle.bbezett büntetőpereknek két táblai tanácsban való tárgyalása, az országgyűlés: alatti törvénykezési szünetek megszüntetése, a pereket előadó referens táblai ülnökök számának négyszeresére emelése) csak 1807-ben, 1830-ban, 1836-ban kelt törvénnyel valósítottak meg, mint a kúria egyre emelkedő restanciájának "tüneti" orvoslását, tekintet nélkül arra, hogy ezeket az intézkedéseket II. József már egyszer bevezette. Nagyon gondosan elemezi nemcsak a császár elgondolásait, az összes magyar hatóságoknak, még a kancelláriának is aggályait, és az uralkodónak ezekre adott erélyes, kissé türelmetlen válaszait . Bizonyítja, hogy a császár kritikája a Kúria lassú ügymenetéről és iratkezelési hiányosságairól jogos volt, az általa elrendelt új szervedet, új eljárás legalább ezen a téren csökkentette a visszahúzó feudális formákat, jobban megfelelt volna a gazdasági életben lassanként tért nyerő új jogviszonyok által támasztott kívánalmaknak. Bár elismeri, hogy a Magyarország számára kiadott ilyen tárgyú rendeletek némelyike szinte szószerinti, másik érdembeli adaptációja az osztrák örökös tartományok.számára kiadott szabályzatoknak (53 1.), valamint, hogy a Tíovus Ordo következtében a városi bíróságok elvesztették büntető joghatóságukat, a rendelet tehát a császár alapvető intencióival szemben némileg polgárellenes lett (60 1.0. Ezeknek a reformoknak Ausztriában maradandó hatása volt, nálunk-azonban a szerző szerint a polgári fejlődés által igényelt reformokkal, uralkodói diktatúrával tulajdonképpen feudális rendszert tartott fenn. és ez okozta az egész újítás gyors és teljes bukását (83 1.). Ebben nem tudok egészen egyetérteni a szerzővel. Mária Terézia két nagy újítása, az Urbárium és a Ratio Educationis szintén - a magyar alkotmány szerint törvénytelenül - diktatórikus módon keletkezett, különösen az előbbi voltaképpen konzervatív reform, a feudális rendet rögzítette, mégis újabb és újabb országgyűlési határozatokkal hatályát fenntartották, sőt az 1836 évi törvényekkel is csak kiegészítették, javítgatták, rendszerét meghagyták. II. József azonban egyik napról a másikra teljesen megváltoztatta a megszokott formákat, a Novus Ordo-val egyidejűleg a megszokott megyei szervezetet is felszámolta. Márpedig a nemesi vármegye nemcsak rossz közigazgatást, nemcsak egyoldalú nemességvédelmet jelentett, de teljesen beidegződött a tudat, hogy a vármegye az alkotmányvédelemnek is nem egyszer sikeres eszköze. Ez a tudat nyilván túlzott, de igen erős pszichológiai tényező volt, és a császár rendelkezései olyan mértékben sértették, hogy mellette nem vették észre a rendeletekben az előremutató vonásokat. Emellett olykor a szerző is elismeri, vagy legalább a sorok között megállapítja, hogy a császár gyors és erélyes intézkedései nagyon sok jogos magánérdeket sértettek, kegyetlenül semmibevették a "jól megszerzett jogok"-at, vagy legalább azokat, amiket az érdekeltek, sőt pályatársaik is ilyennek véltek. Ilyen intézkedése volt az uralkodónak az új, állandó hivatali munkát és rendszeres referálást nem vál253