Levéltári Szemle, 25. (1975)

Levéltári Szemle, 25. (1975) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Kormos László: A Tiszántúli Ref. Egyházkerületi Levéltár története / 133–148. o.

bolcs-Hajdúvidéki, Békés-Bánáti, Felsőezabolcsi, Heves-Nagykunsági, Máramar o-s-Ugocsai, Nagykárolyi és Nagyszalontai. Névváltozás nélkül szervezték át: a Beregi, Bihari, Debreceni, Érmelléki, Nagybányai és Szatmári egyházmegyéket. A Középszabolcsi egyházmegye szervezése 1909-ben történt. Az első világháború után a Bánáti egyházmegye Jugoszláviához; a Nagykárolyi, Nagyszalontai (Királyhágómelléki egyházkerület) és Bánsági egyházmegye Romániához; a Beregi egyházmegye (Kárpátaljai egyházkerület) Csehszlovákiához került. A megmaradó csonka egyházmegyék: Bihar-Érmelléki és Nagyszalontai. 1952. július 1-éig az Egyházkerület a következő 11 egyházmegyéből állt: Alsó szabolcs-Hajdúvidéki, Beregi, Békésbánáti, Bihar-Érmelléki, Debreceni, Pelsőezabolcsi, Hevesnagykunsági, Középszabolcsi, Nagykárolyi, Nagyszalontai, Szatmári . 1952. július l-e óta az Egyházkerülethez 9 egyházmegye tartozik: Békési, Bihari, Csongrádi, Debreceni, Felsőszabolcsi, Hajdúvidéki, Nagykunsági, Nyírsági, Szatmári. 1953-1957 között átmenetileg a Tiszántúli és a Tiszáninneni egyházkerület: Tiszavidéki Egyházkerület néven egyesült (1953. április 23-i egyházkerületi közgyűlés 8. sz. határozata) és az Egyházkerülethez csatlakozott: az Abaúji, Alsózempléni, Alsóborsodi, Felsőborsodi és Középborsodi egyházmegye . A Levéltár fondjegyzéke az 1952. július 1. előtti állapot szerint készült. 2. Különálló levéltári szekciók története A Debrecenben létesült levéltárak Az Egyházkerület központjában, Debrecenben kialakult levéltárak, valamint az Egyházkerület területére eső, történelme folyamán változó határokon belül levő egyházmegyei és a hozzájuk tartozó egyházközségi levéltárak kezdeti időszakáról, létesüléséről keveset tudunk. A reformáció századától kezdve a jelentős egyháztörténeti, kultúrtörténeti s az egyházat érintő országos történeti eseményekről, rendelkezésekről szóló oklevelek gyűjtése folyamatosan történt. A 16. és 17. században az iratanyag egyházkerületi szinten a püspökök és egyházkerületi főjegyzők, egyházmegyéknél az esperesek, egyházközségeknél a lelkipásztorok őrizetében volt. A kollégiumi anyagot eleinte az ősi hagyományokat őrző ifjúsági tisztségviselők, elsősorban a seniorok gondozták, akik az elődeiktől átvett és az utódaiknak átadott iratokat saját gyűjtéseikkel egészítették ki. E gyűjtés eleinte a könyvtári anyaggal együtt történt. A 16. és 17. század folyamán a különálló gyűjteményekből levéltári részlegek vagy levéltárak alakultak, amelyek már hivatalos leváltárátado bizottságok jelenlétében kerültek egyik őrzési helyükről vagy őrző személytől a másik gondozása 135