Levéltári Szemle, 24. (1974)
Levéltári Szemle, 24. (1974) 1. szám - Spáczay Hedvig: A Honvédelmi Minisztérium szervezési változásai a Horthy-korban III.: 1941–1945 / 61–119. o.
Csak mint érdekességet emiitjük meg, hogy "Az ifjúság honvédelmi nevelésének és a testnevelésnek országos vezetője" - vitéz Béldy altábornagy - kérte, hogy szolgálati állásának a 4.719/Eln.o.-1943.sz. rendeletben megszabott rövidítését - "Tnov." - módosítsák "IOV" .-re. Ezt azzal indokolta, hogy 6 a testnevelés országos vezetője minőségében nem a honvédelmi miniszternek, hanem a VKM.-nek van alárendelve és a 4.719/Eln.o.-1943. számú rendelettel rendszeresített szolgálati állás honvédelmi és mint ilyennek az ifjúság honvédelmi nevelésén kell a hangsúlynak lenni. Az Elnöki osztály megjegyzése ezzel kapcsolatban az volt, hogy "Az ifjúság honvédelmi nevelésének és a testnevelésnek országos vezetője" szolgálati állás rendszeresítését tárgyaló 4.719/Eln.o.-1943. szám alatt kiadott rendeletben a "Tnov." rövidítést az Elnöki osztály kizárólag belső, u.n. házi használatra szánta azért, hogy ne kelljen a hosszú, kilenc szóból álló elnevezést használni. Ez a rövidítés tehát - az Elnöki osztály szerint - csak Ido- és munkamegtakarítást célzó írásbeli jelzés, amelynek kár a Béldy-féle indoklásban említett lényeget tulajdonítani, egyébként is a Béldy altábornagy részéről javasolt "I.O. V." sem fejezi ki a szóban lévő szolgálati állás teljes rövidítését. Az Elnöki osztály végül megjegyzi, hogy nem látja okát. a "Tnov" rövidítés megváltoztatásának . Az osztály már el is készítette az ezzel kapcsolatos kiadványtervezetet, de az irathoz csatolt kiadvány - hogy, hogy nem - már egy ujabb változatú rövidítést rögzített, elrendelve, hogy a "4.719/Elnöki oszt.-1943.sz. rendelettel rendszeresített "Az ifjúság honvédelmi nevelésének és a testnevelésnek országos vezetője" szolgálati állásnak írásbeli röviditése: Ihnov." A korábbi kiadványtervezet kelte 1943.11.17., a kérdésben döntést hozó rendelet dátuma pedig február 22. 5/ A 21.100/Elnöki osztály-1942. számú rendelet kiadása óta a központi vezetés tagozódásában végbement változásokat az 1943. február 9-én kiadott HM. 9.922/Elnöki osztály-1943. (II.tétel) számú irat rögziti első izben áttekinthetően, tagozódási táblázat formájában. 6/ Ez az "áttekinthetőség" azonban kissé illuzórikus, ugyanis az alá- és fölérendeltségi vpnalak, jelek kusza szövevényében még a levéltáros szeme sem igazodik el egykönnyen. Éppen ezért nem volna célszerű - nyomdatechnikai okokról nem is beszélve - magát a hatalmas táblázatot facsimilében közölni 7/, helyette többet mond, ha már a "megfejtett", leolvasott táblázatot ismertetjük. E szerint: A honvédelmi miniszter közvetlenül az államfőnek van alárendelve, de bizonyos függőségben van a törvényhozástól is. Honvédelmi vonatkozásban egy szinten van a Legfelső' Honvédelmi Tanács (LHT.) vezértitkárával. A miniszter közvetlen alárendeltségében működik a Szárnysegéd (Szsgd.) és ennek közvetlen személyzete. Úgyszintén közvetlenül a honvédelmi miniszternek van alárendelve a "Honvédelmi Miniszter helyettese" (H.M.h.) és a számvevőség. A Vezérkar Főnöke tárgyi tekintetben a honvédelmi miniszternek, személyére nézve az államfőnek van alárendelve. Bizonyos szempontból a VII. csoportfőnök is a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozik, ugyanis politikai természetű, továbbá személyi és a legfelsőbb kitüntetési javaslatok ügyében a VII. csoportfőnök 62