Levéltári Szemle, 24. (1974)

Levéltári Szemle, 24. (1974) 2–3. szám - Egey Tibor: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye központi iskolánkívüli népművelési bizottsága, 1923–1945 / 323–351. o.

es a városokban és a nagyobb községekben albizottságait (elnökeiket azok maguk választják). A Bizottság és a tankerületi bizottságok adminisztratív ügyeinek végzését a titkárok végzik, akiket a miniszter nevez ki, feladatukat ő határozza meg. A Bizottság, illetve az Elnökség a miniszter felhívására jelentést tesz, tájékoztat, javaslatot terjeszt fel, illetve kezdeményez. Tüzetesebben átnézve az uj szabályrendelet láthatjuk, hogy az több részletében eltér az 1920-astól. A feladati rész (a szabályrendelet részletesen felsorolja a nevelési formákat, eszközöket, stb.) látszólag gazdagabb, mint 1920-ban volt, valójában egyszerűbb, sematikusabb. A munkások között folytatandó népművelési munkáról már nem esik szó illetve csak érintőlegesen. A megyei népmüvelés falucentrikussága itt kezdődik. Ezt a VKM is igy sugallta. A népművelési munkához szükséges pénz biztosítása most már konkrét megfogalmazást nyert - az alispán rendeleti utón teremti meg a pénzügyi alapot. Tényleges összeget a pénzügyi helyzet állandó változása miatt egyelőre nem állapítottak meg, mindig az igények alapján döntött az alispán. Az állandó bizottság és az elnökség létrehozása, a tankerületi bizottságok megtartása, mindezekben a vármegyei tisztikar részvétele egyértelműen a megyei irányítás megerősödését mutatja, ugyanakkor szülője a munka elbürokratizálódásának, nehézkessé válásának is. Az ügyvezető elnök, aki a mindenkori vármegyei tanfelügyelő a háttérbe szorul, a titkár tevékenysége egyelőre korlátozott. A kultuszminisztérium a titkárok ügykörét, feladatkörét már korábban is megfogalmazta (1920-ban, majd 1922-ben) (34) és abból egyértelműen kitűnik, hogy a titkárnak, egyszemélyben és felelősséggel éppen az a feladata, amit a szabályrendelet magára a Bizottságra ruházott; nevezetesen a szervezés, az irányítás és az ellenőrzés. Mind a minisztérium, mind pedig a vármegye elképzelése világosan áll előttünk - a helyzet ugyanaz, mint 1920-ban volt, némi ujabb színezettel. Nem a tartalmi kérdésekben - a megvalósítás módjában van a nézeteltérés. Mindkét fél bizalmatlan a másikkal szemben, s emellett a vármegye jogait is védi. Ezek után természetes, hogy ez a szabályrendelet soha sem nyerte el a kormányhatóság jóváhagyását. Ennek ellenére Agorasztó Tivadar alispán 1923. június 17-re a Bizottság alakuló ülésére szétküldte a meghivó, felkérő leveleket. Azt nem tudjuk, hogy a gyűlésen mi történt (valószínű, hogy csak protokolláris jellegű volt). Voltaképpen annak megtartását is csak biztosra vesszük, ti. június 4-én kelt levelében a minisztérium közli, hogy ki az az öt személy, akit 1922-1926 közti időre (tehát visszamenőleg) bizottsági tagnak kinevez.(35) A minisztérium ezzel tehát tudomásul vette, hogy a Bizottság össze fog ülni. A felső jóváhagyás késése, ill. elmaradása egyáltalán nem gátolta az Elnökség munkáját. Maga az alispán veszi kezébe a szervezés irányitását. Szigorúan utasítja a főszolgabírókat, intézkedjenek, hogy a helyi albizottságok minél hamarabb megalakuljanak, munkatervüket pedig készitsék el. Példának a többiek elé a tápiógyörgyeiek munkáját és munkatervét állitja.(3ó) A népmüve lés támogatására önkormányzatonként az általa megállapított összegeket a Központi Bizottság csekkszámlájára rendeli befizetni, (37) még 10 329