Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 1. szám - IRODALOM - Pecze Ferenc: Az első (1795-ös) magyar büntetőkódex-tervezet. Budapest 1971. / 85–88. o.

87 A könyv államjog-történeti jelentőségét mindenekelőtt az 1971. 67.tc-ben létesitett országgyűlési bizottságok egész csokorra való levéltári forrásának feltárása és értékelése tanúsítja Körvonalazza a törvényelőkészitést kézben tartó feudális főurak szakképzett tisztségviselőktől féltékeny idegenkedésének nyomasztó hátrányait. A jogi felsőoktatás (egyetemi kar, jogakadémiák) neves művelőit a tervezetet készitő bizottságtól szinte hermetikusan elszigetelték, jóllehet ered-, menyeik külföldön sem voltak ismeretlenek (81, 96. 11.). Közreműködésüknek csupán, műszóval élve, mesterséges "alibiteremtés" mértékéig engedtek teret, viszont sokkal inkább ügyeltek a bizottsági tagok nemesi és nem-nemesi eredet szerinti megkülönböztetésére. Hozzátehetjük, hogy a törvényszerzők között nem volt Hajnóczy egyéniségéhez mérhető tudós, aki érthetően az elsődleges fontosságú államjogi intézményekre (ezek történetére) s kevéssé a büntetőjog kérdéseire összpontosította figyelmét, de utóbbiak törvényhozási tárgy jellegét egyértelműen leszögezte. Hiányzott a kereskedelmi és váltótörvény javaslatán dolgozó bizottsági tagok elméleti és gyakorlati előképzettsége is. Kirekesztették az orvosokat, bár az egészségügy-igazságszolgáltatási feladatok sokrétű kapcsolódása nyilvánvaló volt. A diéta azokat sem tömöritette deputációba, akik képesek voltak a mezőgazdasági élet fellendítésé re reális javaslatokat kidolgozni és irodalmi munkásságukra már felfigyeltek. Ez a mellőzés a hazai első agrárfelsőoktatási tanintézet, egyben többkarú szervezettel, pristaldeummal is rendelkező Georgikon megalapítását ugyancsak késleltető erőknek róható fel. A kódextervezet kidolgozásának szándékos hátráltatását véletlenszerű negatívumok tetézték. Egybek között a horvát-szlavón-dalmát képviseleti szervek nyomós érvekkel alátámasztott javaslatának egy része (az igazságszolgáltatással foglalkozó vélemény) a nádori levéltárban maradt. Ennek kiindulópontja az volt, hogy a "hatalom önkényes gyakorlása sérti az ország alkotmányát" s ezért a törvényellenes Ítélkezés meggátlásának garanciáit kereste. A szerző pontosan képes a haladónak látszó frazeológiai burokban is jelentkező retrográd tartalmat leválasztani és a valóságos értékeket felmutatni. Levéltári anyaga bőven ontotta az éppen kibontakozó bürokrácia kezdettől fogva pejoratív Ítéletet érdemlő módszereinek tényeit. A művi akadályok ellenére végül elért eredményeket annál becsesebb jogi hagyományként kell megőrizni. Rendkívül nehéz volt a csaknem két évszázados tervezet mérlegét megvonni. Mégsem lehet, nézetünk szerint, felróni, hogy a századfordulón az Union Internationale de Droit Pénal budapesti ülése alkalmával a kodifikációs törekvés pozitívumai kaptak hangsúlyt. A bizonyítási rendszer, az igazságelmélet, az igazsághoz vezető, jogilag szabályozott ut stb. kódextervezetben adott megfogalmazását, mondja Király Tibor is (Büntetőitélet a jog határán. Bp. , 1972. 25.1.), a kor nem volt képes elviselni. Megengedhető ezért, hogy később a jogfejlődés bizonyos értelemben "töréspontján" kiemelten a múlt haladó eszméire emlékeztessenek. Ez az önkorlátozás éppoly természetes, amint szerzőnk joggal határolta körül ismételten témájának terjedelmét. Külön említést érdemel az a javaslat, hogy a törvénykönyvet, a latinnyelvü promulgáción túlmenően, az országban elterjedt nyelvekre le kell fordítani. Reviczky őstervezete szerint az iskolákban és a falusi bíráknak is oktatták volna. A munkának sok olyan vonása van, amelyek felkeltik a szomszédos országok jogtörténet-tudományának érdeklődését, s ennek jeleivel már találkozhattunk. Igen tanulságosak Hajdú Lajos megállapításai a kódextervezet szinvonalat károsan befolyásoló szellemi-szakmai feltételekről. A törvényszerzőket ítélkezési és egyéb feladatokkal (különösen a jakobinus-per idején) túlterhelték, ezért a szövegben nem ritkán ellentétes diszpozíciók, valamint más jogi,logikai pontatlanságok maradtak. A könyv anyagának méretei és nagy vonalakban kirajzolódó teljessége, illetőleg zárt egysége indokolatlanná teszik a helyenkénti belső átfedések, aránytalanságok vagy a külföldi szakirodalom körülhatárolt hasznosításának hiányként történő felemlítését. Néhol azonban vitára késztető ellentmondásokra (376. és 383. 11.) leltünk, amikor a hazai jogtudomány korabeli színvonaláról értekezik. Neve felsorolásával ugyan a kötet megállapítja, hogy voltak európai, nem provinciális látókörű jogtudósaink, akik a tervezet munkálataiban jóformán nem kaptak szerepet, viszont később a részleges sikertelenség egyik előidézőjeként a jogtudományt is elmarasztalta. Eltekintve a jogtudomány korabeli potenciális erejének részletezésétől, az uralkodó körök megszívlelhették volna már Apácai Csere, Comenius és mások előző századi intelmeit. Nem vált azonban valóra az a sürgetés sem, hogy "remélhetnők a barbariesből való felszabadulásunkat, habár csak az Ország Tábláján iuris doctorok ítélnének". A tervezet minőségi