Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 3. szám - ADATTÁR - Scholz Tamás: Amit a filatélia mondhat a levéltárnak / 617–633. o.

620 féllatos fokozat szerint a viteldijat, ^ttől kezdve minden levelet lemértek és annak súlya és a távolság kombinációjából állapították meg a viteldijat. A sulyegység az osztrák font és lat volt, és ez maradt érvényben a bélyeg megjelenés utáni időkig is. 1 osztrák font = 32 lat. 1 lat = 17,5 gramm, igy egy font 560 grammnak felelt meg. Általában a súly nagyságát csak a hivatalos levelekre /tehát a díjmentes levelekre/ jegyezték fel a címoldalra, mert a postamester a továbbításért a kincstártól térítést kapott. A feljegyzés rendszerint piros krétával, ritkábban tintával látható a címoldalon, a súly nagysága mellett a "L" betűvel jelölve a latsulyt. /4- ábra/ Mind az előzőekben már emiitettem, a viteldíjrendszer a súly és a távolság kombinációjából adódott. A távolságot régebben országrészek, majd postaállomások, végül 184-2-tői kezdődően mérföld szerint határozták meg. A mérföld /Meile, mille/ a latin milum szóból származik. Régies magyar formában "mértföld" 1 milum = 1000 passus = 14-79 méter. Sajnos sem a kérdés irodalmából, sem az ismert korabeli dokumentumokból nem derül ki, hogy milyen mérföld volt a távolság számításának alapja. Valószínű, hogy a német mérföld, vagy a posta mérföld volt érvényben, mint azt az 1810 X. 1-től érvényben levő viteldíj rendszerben közölték,hogy 4- postaállomásonként változott a távolság miatt a díjtétel, és az 8 német mér földnek felel meg.Igen valószínű,hogy 184-2-től,mikor a kétszakaszos viteldíjrendszert és a mérföld szerinti távolságmérést vezették be ,akkor a postamérföld/Postmeile/volt az alap.Egyébként a német-és postamérföld alig különbözik egymástól. 1 német mérföldé =7500 méter,míg 1 postamérföld=7585 méter.A szállítási távolságot nem kellett és nem is jegyezték fel a levélre. Egy 1848-as összeírásból -D 26,1848.Miniszterium, 10 rgsz.Magyarországi postautak táblás kimutatása - azóta megállapítottam,hogy a német mérföldet alkalmazták. A levelek továbbításának hogyanjára vonatkozóan gyakran a feladónak különböző kikötései voltak. Ilyen kikötés lehetett az ajánlás vagy a tértivevényes levélkézbesítés. A XVIII. század közepére esik a tértivevényes ajánlott - Recommandiert - levelek bevezetése. Ilyenkor tértivevény ellenében küldték a leveleket, amelyen a címzett a levél átvételét aláírásával elismerte, és a vevényt a posta azonnal visszajuttatta a címzetthez. Magánemberek rendszerint akkor használták a postaküldemény ilyen módját, ha pénzt tettek a levélbe. Minthogy a levélpostát a felszaporodott pénzküldemények miatt gyakorta kirabolták, megtiltották a pénznek lovasposta utján történő küldését. Ezt a rendelkezést aztán 1775-ben feloldották, és lehetségessé vált, hogy a magánfelek ajánlott leveleiket nyitva vigyék a postára, és a postahivatalnok előtt számolva tegyék a levélbe a pénzt, amelyet a fél saját, és a posta pecsétjével többhelyen lepecsételtek. Még igy is gyakran előfordult, hogy szállítás közben az elégtelen pecsételés miatt kivették a pénzt, vagy annak egy részét a levélből, s emiatt többször szigorították a posta belső ügykezelését. A feladás tényéről a feladó igazoló vevényt kapott. Az ilyen módon feladott levelekért a posta felelősséget vállalt és elveszése esetén kártérítést adott a feladónak. 1786-ban ismét megtiltották az