Levéltári Szemle, 23. (1973)
Levéltári Szemle, 23. (1973) 3. szám - ADATTÁR - Sárközi István: Csongrád megye és Szeged Város Tanfelügyelősége fondjának forrásértéke, 1945–1849 / 614–616. o.
615 A jelzett fond iratanyaga tehát történetileg a szocialista tanügyigazgatás megszervezéséig keletkezett s a társadalmi átalakulást a népidemokratikus forradalmi folyamatot igen hűen tükröző iratanyagot tartalmaz. Csongrád megye és Szeged város Tanfelügyelőségének a jelzett korra vonatkozó iratanyaga 19^ őszétől, azaz a megye felszabadulásával keletkezett. A fond iratanyaga igen jól tükrözi az ellenforradalmi és fasiszta szellmü népoktatás-politika felszámolására irányuló törekvést, illetve az uj demokratikus közoktatás és neveléspolitika kibontakozását, valamint a társadalom szocialista irányú fejlődése által megkövetelt közoktatás és nevelés előzményeit. Ezekkel összefüggésben, a Csongrád megye és Szeged város Tanfelügyelőségének iratanyagában a tudományos kutatók számára igen gazdag forrásanyagot találunk; - a 8 osztályú népiskolai rendszer megvalósitására irányuló erőfeszítésekről, - az egységes népiskolai rendszer és demokratikus közoktatás kifejlesztéséről s a vele kapcsolatos nehézségekről, - a volt uradalmi iskolák és azok tanitói jogviszonyának rendezéséről, - az egyházi-felekezeti iskolák államosításának gyakorlati végrehajtásáról s ezen belül a népi szervek és a demokratikus szervezetek szerepéről, - az igazoló bizottságok határozatai a nevelők politikai igazolásáról 19^5-194-6-ban, - a munkanélküli, ill. állástalan nevelőkről, az állástalanság megszüntetéséről, - uj körzeti iskolafelügyelők kijelöléséről és megbizásáról, - a külterületi, elsősorban tanyai lakosság javára létesítendő általános iskolákra vonatkozó adatok, felmérésekre, - a népiskolák tárgyi és személyi ellátottságáról, - a tanulók szociális megoszlása az L-IV., és V-VIII. osztályokban /iskolánként/ az 19^0/4-9 tanévben s külön a VIII. osztályokban, - a pedagógusok magatartását és helytállását illetően a demokratikus iskolareformokban, - a felekezeti iskolák államosítását követően kialakult politikai helyzetről, - a "dolgozók az iskoláért" mozgalom eredményeiről, - az államosított iskolák uj vezetőinek kinvezéséről, - a népiskolai tanerők minősítéséről, - a valássoktatás kérdésében jelentkezett reakciós támadásokról, - a tanerők arányos elosztása érdekében foganatosított intézkedésekről, - a felnőtt dolgozók népiskolai és középiskolai tanfolyamának szervezéséről, - arról a szervező munkáról, amelyet a szegényparaszt és munkás származású gyermekek népiskolai és középiskolai tanulásának biztositása érdekében kollégiumok, tanulóotthonok létrehozásáért tett a tanügyi igazgatás a megyei, városi és községi szervek támogatásával.