Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 3. szám - FIGYELŐ - Borsa Iván: A levéltárügy Indiában / 553–577. o.

572 TÖRTÉNETTUDOMÁNYI INTÉZETEK', TÁRSULATOK Összindiai történettudományi intézet az Indián Council on Historical Research. A központi kormány alapitotta és tartja fenn mint autonóm intézetet. Több államban /Kerala, Maharashtra, Nyugat-Bengália stb./ van részben állami, részben magán, eset­leg vegyes jelleggel helyi történetkutató intézet, s van ahol most tervezik ilyen­nek szervezését /Tamil Nadu/. A történettudomány művelőinek több társadalmi szervezetük van. Egész Indiára kiterjed az Indián History Congress, amely évente tartja ülését. Három szekcióban működik India nagy történeti korszakainak periódusai szerint /hindu, izlám és angol korszak./ Vallási alapon szerveződött a Sikh History Association és az Islamic History Association. Az emiitetteken kivül még legalább 100 különböző egyesület, társulat fog­lalkozik a történetkutatással vagy valamelyik ágával, amelyek közül mintegy húszat tartanak jelentősnek. LEVÉLTÁRI ÉPÜLETEK, FELSZERELÉSÜK Indiában a függetlenség elnyerése /19^-7/ óta két új épület épült levéltár céljára. Előbb Andhra Pradesh Állami Levéltár részére Hyderabad-ban, s most van beköltözés alatt Uttar Pradesh Állami Levéltárának új épülete Lucknow-ban. Az utóbbit volt alkalmam meglátogatni. Az épület alaprajza H betűre emlékeztet. A betű egyik szárán vannak a raktárak, a másikon az egyéb helyiségek. A kettőt folyosó köti össze. Mindkét rész jelenleg két szintes, de még ez évben folytatódik a raktári szárny 3. és 4. szintjének épitése. Jelenleg 24 000 folyóláb /kb. bOOO folyóméter/ iratanyag befogadására alkalmas és további két emelet elkészülte esetén ez meg fog kétszereződ­ni. Minthogy a Levéltárnak megfelelő tartalék földterület áll rendelkezésére a kapa­citás 100 000 folyólábra lesz növelhető. Az épület a helyi épitészeti stilusnak meg­felelően készült. Tervezése körültekintő épitészeti és levéltárosi együttműködést bizonyit. Kiállitási célokat is szolgáló nagy előcsarnokok felvilágosító munkahely­lyei, 100 személyes előadóterem, kutatóterem előkészitő helyiségekkel, könyvtári olvasó, átvevő helyiség, rendezőterem, fertőtlenitő, fotómühely, restauráló és könyv­kötő helyiségek és természetesen dolgozószobák kellő mennyiségben és méretben vannak az egyik szárnyon és az összekötő folyósokban. A raktár szárnynak külön lépcsőháza és felvonója, a raktárakban Dexion rendszerű állványok. /Egyetlen negativum, hogy a raktárak és az állványok magassága 8 és 1/2 láb - kb. 260 cm az ideálisnak tartott 6 láb 9 inch - kb. 206 cm - helyett./ - A restauráló münely és a kutatóterem bútor­zata külön e célra a helyszínen készül. Az új Barrow-féle laminátor mar üzemel. A levéltári anyag, a fotómühely stb. vagyis a jelenleg Allahabadban működő levéltár

Next

/
Thumbnails
Contents