Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 3. szám - Kiss Mária: A tervgazdaság irányításának szervei Vas megyében, 1947–1955 / 503–513. o.

508 Statisztikai Osztály köteles volt az illetékes osztályok részére szolgáltatni. A hitelátruházások, póthiteligények és egyéb módositások kérdésében, a beruházás faj­tája szerint illetékes osztályok kezdeményezésére, azokkal egyetértésben a tervosz­tály járt el. Feladatai közé tartozott továbbá ügyelni arra, hogy a megvalósításra nem kerülő beruházások hitelei felhasználatlanul ne heverjenek, h<mem azokat hasonló más beruházások megvalósítására idejében átruházzák, vagy töröljék. A tervosztály felelős volt azért, hogy a tervberuházásokkal kapcsolatban ér­vényben lévő rendeleteket az illetékes osztályok egyöntetűen hajtsák végre. Az egyes osztályok feladatkörébe tartozó beruházások főbb adatait a II. Terv­és Statisztikai Osztálynak nyilván kellett tartania és az időszaki jelentéseket a felsőbb hatóságok részére elő kellett készitenie. Az Országos Tervhivatal Területi Tervezési Osztálya a megyei /fővárosi/, járási, városi /kerületi/ tervelőadók részére feladataiknak összefoglalását megküld­te. Célja ennek az volt, hogy az előadók kezébe olyan tájékoztatót adjanak, amely­ből világosan és egyértelműen láthatják feladataikat, megismerhetik a tervezés min­den fázisát, és azt, hogy hol kell bekapcsolódniuk a munkába. Az összefoglaló sorra vette a megyei tanács tervosztályán szervezett előadói munkaköröket és egyúttal a járási feladatokat is ismertette. Az ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, közületi és közlekedési, pénzügyi, beruházási, anyagügyi, munkaügyi előadók feladatkörét részletesen, az érvényben lévő rendeletekre hivatkozva közölte. 1951 áprilisában alakult meg Vas megyében a Megyei Területi Egyeztető Bizott­ság, amely a Terv- és Statisztikai Osztály mellett működött. Feladata a vállalatok, szövetkezetek és intézmények dolgozói bér- és munkaügyi vitáinak tisztázása, a vállalatok Egyeztető Bizottságok határozata ellen beadott fellebbezései alapján. A városokban 1951-ben a munkerőgazdálkodássál kapcsolatos feladatokat új osztály, a Munkaerőgazdálkodási Osztály vette át. Ezt a hatásköri változást a Nép­gazdasági Tanács ""és a belügyminiszter utasitása alapján rendelték el. A városi tanács hivatal-szervezetében módositást hajtottak végre, az osztályok számát növel­ték. A tervosztályok hatáskörében 1952-ben változás állott be, mikor a Kommunális Osztály létrejöttével a kommunális feladatok intézésével , ellátásával kapcsolatos ügyeket az újonnan megalakult osztálynak át kellett adniok. Ekkor vált teljesen külön a Megyei Döntőbizottság is, budapesti központtal. Ugyancsak önálló hivatalként folytatta addigi tevékenységét a Megyei Területi Egyez­tető Bizottság is, amely a Döntőbizottsághoz hasonlóan eddig a Terv- és Statisztikai Osztály mellett működött. A tanácsi munka négy éves tapasztalatai eredményezték az első tanácstörvény hatályon kivül helyezését és az új, 195^. évi X. törvény kihirdetését. Ez a tanács­törvény a tanácsi rendszeren belül elrendelte, hogy a tanácsok szakigazgatási egy­ségei a szakminiszter és a végrehajtó bizottságok kettős alárendeltségében, önálló intézkedési jogú és hatósági jogkörrel ellátott szervként működjenek.

Next

/
Thumbnails
Contents