Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 2. szám - FIGYELŐ - Schneider Miklós: Kísérlet a Szovjetunióban a selejtezési ügykörjegyzék tipizálására / 275–280. o.

275 FIGYELŐ SCHNEIDER MIKLÓS: Kísérlet a Szovjetunióban a selejtezési ügykörjegyzék tipizálására Az a világszerte megnyilvánuló törekvés, hogy a levéltárak már az irattári őrzés ideje alatt kedvező befolyást gyakorolhassanak az iratanyagra, többek között hazánkban is számottevő eredményt ért el: megszületőben vannak azok az új iratkezelési szabályzatok és irattári tervek, amelyek megkönnyitik a keletkező iratanyag kategorizálását, és már kezdettől fogva lehetővé teszik a levéltáraknak azt, hogy a végleges megőrzésre szánt iratok sorsát a korábbiaknál sokkal intenzivebben és módszeresebben figyelemmel kisérhessék. Az új iratkezelési szabályzat és a vele kapcsolatos irattári tervek gyakorlatba való átültetése azonban máris felveti azokat a problémákat, melyekkel a jövőben számolnunk kell. Az egyik abból a körülményből adódik, hogy a szabályzat- és irattári tervmintákat az egyes minisztériumok és főhatóságok külön-külön készitették el az alájuk tartozó szervek részére anélkül, hogy ehhez - az általános elveken kivül - bármi vezérfonal állott volna rendelkezésükre. Igaz, a Levéltári Igazgatóság a tárcák . mintaszabályzatainak felülvizsgálása során bizonyos korrekciókat foganatosithatott és az Uj Magyar Központi Levéltár is kedvező befolyást gyakorolhatott a minták végleges szövegének kialakítására, mégis elkerülhetetlenül előállott bizonyos egyenetlenség: egyes iratkategóriák megítélésében a különböző tárcáknál eltérések mutatkoznak. A másik probléma, mely már a kezdet-kezdetén észlelhető az, hogy az irattári tervek a nem selejtezhető iratok körének meghatározásánál meglehetősen óvatosak: túl sok iratfajtát minősítenek megőrzendőnek és nem számolnak azzal a körülménnyel, hogy az igy végeleges megőrzésre itélt iratok tömegének átvétele a levéltárakat belátható időn belül megoldhatatlan feladatok elé állitja. Végül a harmadik probléma, amely jelentősen hátráltatja az új rendszer egyöntetű és minden szervre kiterjedő megvalósítását az, hogy majdnem négy évvel a vonatkozó jogszabályok megjelenése után a szervek nagy része még az iratkezelési szabályzat- és irattári terv-mintát is nélkülözni kénytelen. Mindezek a problémák talán elkerülhetők, vagy legalábbis csökkenthetők lettek volna, ha az irattári tervek tárcánkénti elkészítését megelőzi egy általános minta, amely - minimális programként - alapul szolgált volna az egyes minisztériumok és