Levéltári Szemle, 22. (1972)

Levéltári Szemle, 22. (1972) 3. szám - KRÓNIKA - Kállay István: Nemzetközi igazgatástörténeti konferencia Siklóson / 149–153. o.

150 1867. decemberi alkotmány körvonalazta (járási főnökségek, saját statútummal rendelkező városok, országos hatóságok, közös császári és királyi minisztériumok). E mellett működött a tartományok és községek területi önkormányzata. Ez a szervezet maradt meg az osztrák szövetségi alkotmány hatálybalépéséig, illetve az alkotmányozó nemzetgyűlés (1918-1920) átmeneti időszakában. Ekkor a tartományok autonóm önkormányzatából állami jellegű tartományi igazgatás alakult ki. Az állami igazgatást 1925-ben közvetlen szövetségi (Bund) igazgatás formájában a tartományi hivatalok ügy­körébe helyezték, melyek élén a tartományi elnök állt. Neki voltak alárendelve a tartományi hiva­talokká lett járási főnökségek is. Az Anschluss után a kilenc tartomány helyébe két birodalmi kör­zet (Gau) lépett. Ausztria felszabadulása, 1945 után, fokozatosan ismét az osztrák igazgatási szer­vezetet állították vissza. Másik kiemelkedő előadást E.A. Skripilev, moszkvai jogtudományi intézeti osztályvezető tartotta, "Az Ideiglenes Kormány államapparátusa és annak szétzúzása a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom^során" cimmel. Megállapitotta, hogy az Ideiglenes Kormány (1917. már­cius-október) a burzsoázia diktatúrájának a régi államapparátusra támaszkodó szerve volt. Bár a népi tömegek hozzáláttak a monarchista államgépezet lerombolásához, szétverve részben a cári rendőrséget, a folyamat mégsem fejeződött be a burzsoázia és az őt támogató mensevikek és eszerek ellenállása miatt. A közigazgatási szervekben a cári hivatalnokokkal együtt dolgoztak a burzsoá és kispolgári pártok képviselői. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom során szétverték a régi bürok­ratikus államapparátust, törvénytelennek nyilvánították a burzsoá-földesuri közigazgatás szerveit. Ezzel szinkronban történt az uj államapparátus kiépítése. A régi apparátus egyes magvai, pl. a nyilvántartás, elosztás és hírközlés funkcióját végzők, felhasználásra kerültek. Az októberi felke­lés idejére létrejött tanácsok, melyek Lenin meghatározása szerint már kész államapparátust jelen­tettek, tették lehetővé a régi apparátus gyors helyettesítését. Leonard Bianchi, a pozsonyi egyetem docense, "Az önkormányzati szervek alárendelt viszonya az államigazgatási szervekkel szemben a burzsoá Csehszlovák Köztársaságban" cimmel szólalt fel. A kérdést két jogi szempontból: az önkormányzati szervek keletkezése és az állam­igazgatási szervek beavatkozási lehetősége szempontjából vizsgálta. Elmondta, hogy a megyei, járási és városi önkormányzati szerveknek csak kétharmadrészét választották, a többi államigaz­gatási, kinevezési utón került oda. Az államigazgatás beavatkozása közvetlenül vagy közvetve való­sult meg. Első esetben felfüggesztették és semmisnek nyilvánították az önkormányzati testületi szervek határozatait. De ugy is megbénították az önkormányzati testületek tevékenységét, hogy haladó tagjait üldözték vagy a testület munkáját felfüggesztették. Mindezek a korlátozások minde­nekelőtt a Csehszlovák Kommunista Párt politikájának érvényesülése ellen irányultak. Erre az előadó levéltári források alapján számos példát hozott. Komjáthy Miklós az Országos Levéltár főlevéltárosa "Miért nem lett a közös minisz­tertanács az Osztrák-Magyar Monarchia legfőbb kormányszervévé ?"cimmel tartott igen figyelem­reméltó előadást. Megállapitotta, hogy a közös minisztertanács a Monarchia fél évszázada alatt sem lett a birodalom kormányává, hanem a korona legfőbb tanácsadó szerve és vitafóruma maradt ahol a magyar és osztrák kormány nem egyszer ellentétes érdekeit kellett egyeztetni. Komjáthy Miklós e tényt két tényezővel magyarázza. Egyik ezek közül a kiegyezést tető alá hozó magyar poli­tikusok állásfoglalása, akik bár igényelték a birodalom nagyhatalmi állásával járó előnyöket, min­denképpen igyekeztek azonban megőrizni Magyarország önállóságának látszatát. Az összbirodalom­tól való félelmükben a közös minisztérium hatáskörét csupa negatívumokban határozták meg. Vég­eredményben a közös ügyekért a Monarchia magyar és osztrák felének kormányai-, elsősorban az illető fél népképviseletének, - voltak felelősek. A másik tényező a császár magatartása volt, aki az első'perctől kezdve arra törekedett, hogy a minisztertanácsot, ezt az alkotmányosnak szánt kormányszervet, a császár legfőbb tanácsadó, illetve a császári akarat végrehajtó szervévé tegye. Vagyis, hogy a minisztertanács ne legyen több, mint a Mária Teréziakori államtanács, vagy a későbbi államkonferencia. E szerint a birodalmi képviselők nem részesei a végrehajtó hatalomnak, tehát e'hatalmat a császár nevében gyakorló miniszterek nem is lehetnek felelősek nekik. A mi­niszteri felelősség egyoldalú értelmezése, a magyar államférfiak félelme a közös parlamentnek fe­lelős kormánytól, a kellő pillanatban, a kiegyezéskor egymásratalált. Elsősorban e két, más-más inditásu tényező kölcsönhatása eredményezte, hogy a közös minisztertanács végül is nem lett az Osztrák-Magyar Monarchia felelős kormányává.

Next

/
Thumbnails
Contents