Levéltári Szemle, 22. (1972)

Levéltári Szemle, 22. (1972) 3. szám - FIGYELŐ - Karsay Elek: Egy amerikai tanulmányút tapasztalataiból / 131–136. o.

136 Mint a jegyzékből is kitűnik, a feltárt anyag jó része érdemes mikrofilmezésre, sajnos, ezirányu megbeszéléseim nem vezettek eredményre, - a mikrofilm-megrendelést azzal utasították el, hogy a Hl anyagi okokból megszüntette a mikrofilmezést, a Stanford University mikrofilm rész­legébe, a szomszéd könyvtárépületbe pedig nem adhatják ki a levéltári anyagot, - végül xeroxmá­solatokat csak igen korlátozott mértékben (állagonként 3-4 dbarab) készítenek. Utolsó megbeszélésünkön Mr. Richárd Staar helyettes igazgatóval abban állapodtunk meg, hogy megpróbálnak cserekapcsolatot kiépíteni, a két intézet, az Országos Levéltár és a Hoover Institution között, előbb a leltárakat, a levéltári mutatókat küldjük meg, kölcsönösen, majd ké­sőbb, ezeknek alapján anyagok cseréje is számításba jöhet. Látogatás és az egyetemi munka tanulmányozása Seattle-ben (Wash.) és Portland-ben (Oregon) 1972. május 1. - május 22. Seattle-ben P. Sugár prof. meghívására tettem egy hetes látogatást, amelynek keretében módomban volt tanulmányozni a Far Eastern Institute and Russian munkáját, továbbá az Egyetemi Főkönyvtár (Main Library) felépítését és tevékenységét. Mint a nyugati parton, más egyetemeken is, itt is észrevehető volt a kelet-ázsiai (kinai, japán, indokinai) történelemmel, irodalommal való intenzivebb foglalkozás, mind a hallgatók, mind pedig az egyetemi felsőbb szervek részéről. A University of Washington állami egyetem és minthogy Washington államban az utóbbi években a gazdasági helyzet jelentősen romlott (a repülőgépipar termelésének visszaesése, az űrku­tatási program csökkentése) azt eredményezte, hogy az állam bevételei jelentősen csökkentek és ez természetszerűleg kihatott az egyetem anyagi ellátottságára is. Bár a tandijakat az utóbbi évben és a következő években fokozatosan emelték és emelni fogják, ez azonban csak töredékét fedezi az egyetem kiadásának. Az egyetemen jelenleg mintegy (25 000 diák tanul és bár egyes részlegeit je­lentősen bővitik (az orvosi egyetemet, azonkivül most épitik a 16 000 autót befogadó földalatti garázst) mégis egyre észrevehetőbb az a tendencia, hogy a társadalmi tudományok költségvetését, a könyvtári beszerzésekre forditott összegeket fokozatosan csökkentsék. A könyvtárban tett látogatásom alkalmával kénytelen voltam tapasztalni, hogy a magyar anyag meglehetősen hiányos, még a többi kelet-európai országok mögött is elmaradunk történeti munkáink angol, francia nyelvű kiadásával és külföldre juttatásával. Portland-ben az ottani egyetemen, a Portland State of Universityn - egy előadást tartottam Magyarország 1944. március 19-i német megszállásáról és egy konzultációt, amelynek tárgya a magyar történeti kutatás lehetőségei és problémái, valamint a mai aktuális magyar bel- és kül­politikai helyzet volt. (Ez utóbbi kérdéscsoportokról eredetileg nem volt szó, a konzultáción várat­lanul merültek fel, válaszolnom kellett, amennyire tudtam.) Mind Seattleben, mind Portlandben az egyetemi ifjúság és a nem véglegesített professzorok meglehetősen nyugtalanul tekintenek a közeli és távolabbi jövő felé, az egyetemi költségvetések csökkentése következtében jelentős számú egyetemi oktató kénytelen távozni az egyetemről és pró­bál másutt, esetleg középiskolákban is elhelyezkedni. Az értelmiségi munkapiac helyzete meglehe­tősen nehéz és javulásra a közeli jövőben nincs is kilátás.

Next

/
Thumbnails
Contents