Levéltári Szemle, 22. (1972)

Levéltári Szemle, 22. (1972) 2. szám - Kanyar József: A közép- és alsószintű földművelésügyi szakszervek hatásköre és fondjainak forrásértéke a Somogy Megyei Levéltárban, 1945–1955 / 66–80. o.

73 A mezőgazdasági munka dandárjának végzése közben került sor 1946. április 12-én a gaz­dasági felügyelőségek tisztviselőinek C- és B-listázására. A C-listára kerülésnél kétféle szempont volt az irányadó: 1. a szakképzettség hiánya és az elégtelen munkateljesítmény, 2. az antidemokra­tikus egyéniség és magatartás. A C-listázandó egyének minősitésénél sem személyi, sem párt­politikai szempontok nem érvényesülhettek. B-listára kerültek azok a tisztviselők, akik az A-listán nem maradhattak, mivel kevésbé voltak munkaképesek; öregek és csökkent munkaképességű tiszt­viselők voltak, akiknek a megélhetése biztositva volt. A B-listázási bizottság elnöke a miniszter­elnökség részéről Javós Antal nagyberki gazda volt, a FKP tagja, a földművelésügyi miniszter ré­széről pedig Vörös József kaposfüredi gazdálkodó, az ottani FKP elnöke, valamint a Szakszervezeti Tanács delegált tagja. Az 1945. május 14-én megjelent 3.327/1945. F.M. sz. rendelet a gazdasági felügyelők ideiglenes megbízatását megszüntette, s ettől kezdve a földművelésügyi miniszter nevezte ki őket. A vármegyei gazdasági felügyelőségek 1949-ig működtek, amikor a 8.022/64/2610/1949. Korm.sz. rendelet értelmében hatáskörüket a vármegyei mezőgazdasági igazgatóságok vették át. A felszabadulás után a Megyei Gazdasági Felügyelőségnek csupán elnöki bizalmas iratai­nak töredéke maradt vissza az 1945-1948 évekből 0,10 ifm. terjedelemben. Ezeknek az iratoknak rendkívül jelentős a forrásértéke; azoknak további megőrzése és tematikus segédletekkel való ellá­tása kivánatos. A Vármegyei Gazdasági Felügyelőségnek e fondon kivül igen jelentős forrásanyagot képező iratai foglalnak helyet részben a főispáni, részben a törvényhatóság fondjában, méginkább a Közigazgatási Bizottság fondjában. Közismert a gazdasági felügyelő havi jelentés-kötelezettsége a Közigazgatási Bizottság részére. E dokumentumok rendkívül értékes forrásai a felszabadulás utáni hónapok mezőgazdasági újjáépítésének. 9. Barcsi Járási Gazdasági Felügyelőség (1945-1949) XXIV. 208. A járási gazdasági felügyelők fondjából csupán három járás felügyelőjétől rendelkezünk iratokkal e korszakból. A barcsi járás gazdasági felügyelőjének iratai. a) Iratok 1945-1949 7 csomó b) Iktató 1946 1 kötet c) Üzemi anyagkönyvek 1946 13 kötet Terjedelme: 0,52 ifm. 10. Szigetvári Járási Gazdasági Felügyelőség (1948-1949) XXIV. 209. Szigetvári járási g azdasági felügyelőség iratai. a) Iratok 1948-1949 4 csomó Terjedelme: 0,30 ifm.

Next

/
Thumbnails
Contents