Levéltári Szemle, 20. (1970)
Levéltári Szemle, 20. (1970) 3. szám - KRÓNIKA - Veres Miklós: Az egyházi levéltárosok számára rendezett szakmai tanfolyamról / 780–782. o.
és az Evangélikus Egyház által 1969"-ben megrendezett gyűjteményi szakkonferenciákon, valamint a Művelődésügyi Minisztérium rendezésében ugyancsak a múlt évben tartott egyházi gyűjteményi konferencián az egyházi levéltárak helyzetéről, illetőleg az azokban végzendő feladatokról egy-egy tájékoztató előadást tartsunk,* A Levéltári Igazgatóság a szakmai ismeretek további elmélyítése céljából ez év június 16-25 között továbbképző tanfolyamot rendezett, amelyen előadókként a Magyar Országos Levéltár legjobb szakemberei is részt vettek* Örvendetes, hogy a tanfolyam iránti érdeklődés a vártnál jóval nagyobb volt. Az egyházak és hitfelekezetek ugyanis 34 résztvevővel /IS katolikus, 10 református, 2 evangélikus, 2 baptista, 1 unitárius és 1 izraelita/ képviseltették magukat * A tanfolyam keretében nyolc előadás hangzott el, majd ezeket kérdések, illetőleg hozzászólások, valamint a vonatkozó levéltári anyagot és munkamódszereket is bemutató konzultációk követtéko Az előadásokban a következő témákkal foglalkoztak az előadók: levéltári ügyvitel, iratbegyüjtés, tudományos feldolgozó munka, a rendezés és a segédletkészítés elvi és módszertani kérdései, a különféle irattári és levéltári rendszerek, a levéltári anyag védelme /szakszerű tárolás, restaurálás, mikrofilmezés stt>»/, a Mohács-előtti oklevelek szakszerű őrzése és kezelése,, a térképek és tervrajzok helyes kezelése és feldolgozása, a feudális- és polgári kori központi kormányhatósági levéltárak egyházi vonatkozású iratainak ismertetése, illetőleg a helyszínen való bemutatása* A Levéltári Igazgatóság a tanfolyam anyagismeretének bővítése és tapasztalatszerzés céljából a programba levéltárlátogatásokat Is beiktatotto így került sor Esztergomban a Primási és Káptalani Levéltár, a Könyvtár, a Keresztény Múzeum, valamint a Bazilika és a várbeli ásatások megtekintésére o A tanfolyam résztvevői továbbá - a Magyar Országos Levéltár egyes osztályainak anyagán kivül - megnézték a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltárát és Könyvtárát* a Baptista Egyház Levéltárát, a Pest megyei Levéltárat, valamint az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárát. A tanfolyam szerves, kiegészitő részét alkotja az a 4 hetes szakmai gyakorlat, amelyet a hallgatók - 3-4 fős váltott csoportokban - a Magyar Országos Levéltár különböző szervezeti egységeinél végeznek, illetőleg végeztek* Az Országos Katolikus G-yüjteményi Központ és az Országos Református Gyűjteményi Tanács vezető személyiségei a Levéltári Igazgatósághoz intézett levelükben a tanfolyam megrendezéséért^ köszönetüket és elismerésüket fejezték ki 0 Mindkét központi szerv illetékesei egybehangzóan méltatták a tanfolyam színvonalát, amely alkalmas volt arra, hogy a hallga781