Levéltári Szemle, 20. (1970)

Levéltári Szemle, 20. (1970) 1. szám - Németh Péterné: A közigazgatás és a nemzeti bizottságok Szabolcsban: 1944. november–1945. május / 56–65. o.

zati testületek újjászervezése, annak ellenére, hogy ez a fo­lyamat a nemzeti bizottságok szervezésével egyidősen megindult* Siettette ugyan ezt a folyamatot az április 26-án meg­jelent 1030/1945. M.E. számú rendelet, amely kimondta: "Minden városi, megyei törvényhatóságban, megyei városban.és községben, ahol eddig még nem történt, meg kell alakitani a törvényható­sági bizottságot, illetőleg a képviselőtestületet"/Í8/. Újjá­szervezésük azonban a legnagyobb erőfeszítések ellenére is el­húzódott a nyár közepéig. A koalicióban résztvevő pártoknak ugyanis nem mindegyike alakult még meg, és várható volt, hogy ujabb problémák lesznek, ha csupán a meglévők delegálnak tago­kat a képviselőtestületekbe. Ezért a főispán március végén uta­sította a községi elöljáróságokat, hogy készitsenek jelentést a nemzeti bizottságok összetételéről* A felmérések tanulságait összegezve adta ki a Megyei Nemzeti Bizottság a szerkezeti fel­építésre vonatkozó részletes utasitását április 19-én. Az^utasitás felsorolta az öt működésre jogosult demok­ratikus pártot /Kisgazdapárt, Kommunista Párt, Parasztpárt, Szociáldemokrata Párt, Polgári Demokrata Párt/ amelyeknek egy­egy delegált tagjából kell megalakítani a nemzeti bizottságo­kat. "Amennyiben a felsorolt pártok közül nem mindegyik működ­ne, ugy más demokratikus párttal és érdekképviseleti testület küldötteivel, vagy demokratikus gondolkodású és politikailag^ kifogástalan egyénekkel egészüljenek ki. Ha igy a pártok hiján nem teljes nemzeti bizottságok székhelyein időközben működésre jogosult valamelyik párt megalakult, ugy a behivottak közül sorsolás utján kiesik egy, s ez a kiesés mindaddig folyik, amig a megalakult minden demokratikus párt a nemzeti bizott­ságban képviselethez nem jut" /l9/. 1945 elején az újjászervezett képviselőtestületekben a pártok többnyire egyenlő taglétszámmal képviseltették megukat. A már emiitett 1030/1945. M.E. számú rendelet viszont a nemze­ti bizottságok hatáskörébe utalta a képviseleti arány megálla­pítását, s ez ujabb nézeteltérésekre adott okot. /A szakszerve­zetek képviselői 1945 első negyedében nem kaptak helyet a nem­zeti bizottságokban Szabolcsban/. így érthető, hogy a pártok az idők folyamán változott erőviszonyokat a nemzeti bizottsá­gokon keresztül a képviselőtestületekben is érvényesíteni akar­ták, vagy a már meglévő poziciókat és arányokat továbbra is tartani kivánták. A választott tagok gyakori pártváltoztatása miatt az újjászervezés után is ragaszkodtak a képviselőtestü­letbe delegált tagjaik visszahívásának jogához. Sőt a Dadái Alsó Járás Nemzeti Bizottsága azt a gondolatot is határozatba foglalta, hogy a nemzeti bizottságoknak joguk van az önkormány­zati testületek újjáalakítását bármikor kimondani. "A járási Nemzeti Bizottság kimondja, hogy a mai napon újjáalakult, igy újra újjáalakítani kivánja a törvényhatósági tagokat is. Hatá­rozatilag kimondja a régi törvényhatósági tagoknak a visszahí­vását és az uj törvényhatósági tagoknak a bedelegálását", je­62

Next

/
Thumbnails
Contents