Levéltári Szemle, 20. (1970)
Levéltári Szemle, 20. (1970) 3. szám - Bendefy László: A magyar kamarai mérnöki intézmény kialakulása, 1650–1850 / 548–571. o.
II. József rendeletére 1783-ban Bécsben " Allgemeine Ober Hofbau Direktion " néven uj hivatalt szerveztek. Feladata az volt, hogy összefogja és központilag irányitsa a tartományokban, köztük a Magyarországon is folyamatban lévő folyószabályozási munkálatokat. Az igazgatóság vezetőjévé Fr. A. gillebrand épitészt nevezték ki, és ő egyben a^Magyar Kamara Epitészi osztályának vezetője is volt. A Hajózási osztály vezetője Walcher maradt. Rajtuk kivül további 28 mérnök állott a Magyar Kamara szolgálatában. Ezeket még 1783-ban három osztályba sorolták /44/. Fentmaradt egy irat a Hajózási osztály 1784. évi fizetésrendezéséről. Ebből tudjuk, hogy az osztály vezetőjét, Huber Zsigmondot , magasabb fizetéssel Ausztriába helyeztek at, es kineveztek tartományi mérnöknek. Utódja a magyar kamaránál Walcher József hajózási felügyelő lett. Adjunktusa /helyettese/: Heppe Szaniszló ; folyammérnökök: Kiss József /Bácska/, Kosztka János /Bánság/, Sax Zakariás /Maros/, Klohammer János pedig az igazgató személye mellé rendelt gyakornok. A hatalmas méretű felvételi munkálatokat ez a néhány mérnök nem tudta elvégezni. Ezért Walcher a legkiválóbb fiatal erőket külön szerződéssel esetenként is foglalkoztatta, így készitette el Krieger Sámuel a Temesköz csodálatos szépségű és nagyon részletes vizrajzi térképét. A hivatal ranglistáján 1784-ben 92 személy szerepel. Közülük 14 igazgató-mérnök, 45 beosztott mérnök, mérnöksegéd vagy gyakornok, 20 műszaki ellenőrzést gyakorló mérnök, illetőleg gondnok, és csak 13 az irnok, hivatalszolga, vagy hasonló beosztású egyén /45/. 1785-ben fejleszteni kellett a Hajózási Igazgatóságot. Walcher második adjunktust /helyettest/ kapott, Várady Pál személyében; uj gyakornok a központban: Haradauer Ferenc . A Horvátországi vizügyek intézésére vették fel Becker János mérnököt /Zágráb/ /46/. c/ Az előzetes folyótérképezés: a "Praliminaire Flussaufnahme": 1785-1790 Meglepő, milyen erőteljesen gyarapodott a Hajózási Igazgatóság-kamarai hydraulainak létszáma Walcher első 10 esztendei /1773-1783/ működése alatt. Mig 1763-ban csupán három, 1783-ban e szám 31-szerese: 92 mérnök állott a Magyar Kamara szolgálatában. A politikai és gazdasági események mellett igen szerencsésen befolyásolta a létszám alakulását az a tény, hogy Mária Terézia 1765~ben fiát, a későbbi II. József császárt, 560