Levéltári Szemle, 20. (1970)
Levéltári Szemle, 20. (1970) 2. szám - Bálint Ferenc: A közlekedési ágazat ügykörei, ügykör- és hatáskörváltozásai az 1950–1956. években a Békés Megyei Tanács ügyintézésében / 316–334. o.
A közlekedési ágazat fogalomkörébe tartozó feladatokat, mint főhatóság, a felszabadulás előtt a Kereskedelem és Közlekedési Minisztérium, 1946-tól 1949-ig a Közlekedésügyi Minisztérium, majd a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium látta el a közforgalmú vasutak és a posta ügyeinek csaknem kizárólagos irányításával és intézésével, mig az ágazathoz tartozó egyéb ügyek jelentős részét az alsóbbfoku közigazgatási szervek, illetve szakhivatalok intézték. így közlekedésügyi hatáskört gyakoroltak bizonyos ügycsoportokban a törvényhatósági bizottságok, a vármegyei közigazgatási bizottságok útügyi albizottságai, de főképpen a törvényhatóságok első tisztviselői, az alispánok, akik a megye területén # előforduló közlekedési vonatkozású ügyek zömét, mint I., illetve II. fokú hatóság intézték* Néhány ügycsoportra korlátozva közlekedési vonatkozású ügyekben Intézkedési joga volt a polgármestereknek, főszolgabiráknak, sőt még a községi képviselőtestületeknek is, E helyen csak az alispáni hatáskörbe tartozó fontosabb ügycsoportokat emlitjuF^ azért, mert ezek az ügykörök a tanácsok megalakulása után az ő hatáskörükbe kerültek át: Kompok, révek engedélyezése Községi közlekedési utak épitése Hid- és útépítésekkel kapcsolatos helyszini bejárás Hid- és útügyi panaszok Különálló /magán/ hidak épitésének engedélyezése Hid- és révvámok korlátozása, kiterjesztése Mezei vasutak engedélyezése Tüztávlaton belüli épitkezés A közlekedési ágazatban szakhivatali teendőket láttak el az államépitészeti hivatalok, amelyek 1877-ben történt megszervezésük óta a megyei mérnöki hivatalok feladatkörét vették át. létrehozásuk az önkormányzati hatáskör korlátozása jegyében, a centralizált államigazgatásra való törekvés egyik eredménye volt. Hatáskörükbe tartozott elsősorban: a/ az állami, megyei és községi közutak épitése, fenntartása és felügyelete, b/ középitések tervezése és ellenőrzése, c/ műszaki, épitési és utügyékben véleményadás /l/. A felszabadulástól 1948-ig, amikor a hatalom^kérdése a demokratikus erők javára dőlt el, az államigazgatás és a helyi önkormányzati szervek alapján véve a régi formájukban működtek, de a népi erők javára eldőlt politikai harc, a hatalom megszerzése megnyitotta a lehetőséget egy uj tipusu demokratikus önkormányzati forma, a tanácsrendszer létrehozásá317