Levéltári Szemle, 20. (1970)

Levéltári Szemle, 20. (1970) 1. szám - Varga János: Huszonöt év után / 8–20. o.

véltáraink az elmúlt negyedszázad alatt - a kutatókat persze nem értve ide - több mint 2oo.ooo ügyfelet szolgáltak ki. Ez a szám önmagában is jelzi, milyen nagy méretű az az igény, amellyel a magánszemélyek saját érdekvédelmükhöz, a szervek pedig társadalmi vagy népgazdasági érdekből a levéltárak segítségét ,kivan iák,igénybe.venni• E visszapillantás keretében a felszabadulás óta eltelt 25 év levéltárügy-történetének csupán néhány fóvonását tudtam érinteni. Az emiitetteken kivül még számos más kérdést, és főként megoldásra váró problémát lehetne megvizsgálni. Azt azonban az elmondottak is igazolják, hogy a levéltárügy a területén dolgozók áldozatkész munkáján keresztül jó irányba fejlődött. Persze, korántsem csak eredményeket mutathatunk fel. íeriveinknek egyszer határt szabtak lehetőségeink, amelyek nagyobbak voltak, mint korábban, de távolról sem voltak korlátlanok. Máskor az utak és módok keresése közben mi botlottunk, és ezért a lehetőségeket se mindig tudtuk maximálisan kihasználni. E periódusban több olyan, nem eléggé átgondolt ötlet is született, amely ellentétben állt a realitásokkal, vagy amelyet társadalmi fejlődésünk iránya átmenetileg - vagy véglegesen? időszerűtlenné változtatott, mint például a körzeti levéltárak vagy a járási gyüjtőirattárak ügye. Voltak kezdeményezéseink, amelyek tartalmát és célját nem tisztáztuk eléggé, igy nem is váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Némely probléma idejekorán történő eldöntésével késedelmeskedtünk, vagy a célszerűnek bizonyult módszerek alkalmazásában nem mindig voltunk következetesek. Egy sor esetben a különböző levéltári munkafajtákra forditandó időt sem egészséges arányban osztották fel levéltáraink. Mindezek ellenére útirányunk helyes volt, és annak jelentősége, amit elértünk lényegesen felülmúlja azt, amiben melléfogtunk, vagy amit elmulasztottunk. Azért is érdemes ezt megállapitani, mert közben munkafeltételeink és körülményeink nem egyenletesen és távolról sem olyan mértékben javultak, amilyen mértékben növekedtek a levéltárakkal szemben támasztott társadalmi igények és bővült az a feladatkör, amelyet a köz szolgálatában vállaltunk. Az anyagi és személyi ellátottság - kényszerű körülmények folytán - nem maradt állandóan szinkronban a levéltári anyagnak, ebből következően az anyaggal kapcsolatos teendőknek a gyarapodásával. Az állami levéltárak 195o-es 137 főnyi összlétszáma 1968-ig még a kétszeresére sem emelkedett, holott közben .például/olyan részlegeket kellett felfejleszteni, mint például az Országos Levéltárban a népi demokratikus korszak forrásait gyűjtő osztály vagy a technikai műhelyek. Ráadásul egyes levéltáraink a szükségletekkel összhangban különben se álló létszámfejlesztésben aránytalanul hátrányosan részesültek. Az 195o-ben négy és félmilliós ellátmány ugyancsak lassú ütemben növekedett és 1967-ben is csupán megIB